DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért nem előzte meg Alonso Strollt

Szép gesztus volt, de a bajnokság szempontjából értelmetlen, hogy a kétszeres világbajnok nem támadta csapattársát. A spanyol azzal érvel, nem akart újra kárt tenni az autóban.

Szezonja leggyengébb versenyhétvégéjén, éppen hazai nagydíján Fernando Alonso sérült padlólemezzel csak kilencedik helyre kvalifikált, és versenytempója sem volt ugyanaz, amit az Aston Martintól vasárnaponként megszoktunk. A kétkiállásos, lágy-lágy-kemény stratégiát teljesítő spanyol második kiállása után csak tizedik volt, de legalább az előtte levőknél frissebb gumikkal mentett néhány pozíciót.

Alonso hetedikként futott be, alig nyolc tizedmásodperccel a csapattárs, Lance Stroll mögött, akit azonban nem támadott meg, sőt még a csapatrádión is leszögezte, a kanadainak nem kell tartania tőle, ha ott lesz mögötte. Gesztusnak elsőosztályú volt, sportszakmai szempontból azonban érthetetlen: a világbajnokság harmadik helyén álló kétszeres világbajnoknak fontos minden egyes pont, hiszen Sergio Perez 18 egységgel van mögötte, az elmúlt két hétvégén szétszórt mexikói nem foghatatlan, Lewis Hamilton pedig közeledik, már csak 12 pont a lemaradása.



„Tíz kör volt vissza a végéig, kicsit voltak frissebbek csak a gumik, egy-két tizeddel voltam gyorsabb, nem többel. Nem fogok őrültséget csinálni, tegnap kárt tettem az egyik padlóban, nem akartam ma egy másikban is, vagy az övében, csak hogy eggyel jobb helyet szerezzek. A csapat szempontjából ez ugyanaz, hatodik és hetedik, vagy hetedik és hatodik” – érvelt a futam után nyilatkozó, legrosszabb 2023-as helyezését elérő Alonso.

Nem volt nagy ügy Ocon védekezése

Csapattársával nem bonyolódott csatába Alonso, volt csapattársával azonban igen, és Esteban Ocon nem is volt kíméletes: az Alpine jobbra legyezett a célegyenesben, ezért az Aston Martinnak a bokszkijáraton kellett áthajtania, hogy elkerülje – miközben sikeresen abszolválta az előzést. Alonso a rádióban sem tett panaszt Oconra, és a futam után is közömbös volt a manőver kapcsán.

„Semmit” nincs hozzáfűzni, mondta a spanyol. „Lehet, hogy a tévében máshogy tűnt, de a szememben a Zhou, Tsunoda és Esteban elleni előzés is ugyanaz volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: