DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Újabb fejlesztésekkel érkezik a Ferrari Sainz hazai versenyére

Ugyan a Ferrari Monacóba is újdonságokkal érkezett, a pályán elért eredmény nem ad okot sok bizakodásra az olaszoknak.

A Ferrari két versenyzője mindössze a hatodik és a nyolcadik helyen fejezte be a múlt hétvégi Monacói Nagydíjat. Charles Leclerc otthoni vesszőfutása idén azzal folytatódott, hogy egy tizeddel maradt el a pole-pozíciót megszerző Max Verstappentől, majd később Lando Norris feltartásáért háromhelyes büntetést kapott.

Carlos Sainz versenye a stratégákkal való civódáson ment el, pedig a dobogóra is esélyes lett volna a spanyol, aki most hazai pályán javíthat. Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke azt ugyan nem erősítette meg, hogy a Scuderia a Red Bulléhoz hasonló oldaldobozzal érkezne meg Barcelonába, de azt igen, hogy Spanyolországba is fejlesztésekkel készült az istálló.



„Mindössze néhány nappal a Monacói Nagydíjat követően máris Spanyolországban, Carlos hazájában versenyzünk, ahol ismét a hazai publikum támogatását élvezheti az egyik pilótánk. Ez a csapat számára is egy kis plusz ösztönzés, hogy jól teljesítsünk egy olyan pályán, ami az egész mezőny számára jól ismert” – mondta Vasseur a Ferrari versenyelőzetesében.

További fejlesztésekkel támad a Ferrari

„Monacóban nem tudtuk megmutatni az autónk valós erejét, de a barcelonai verseny már tisztább képet fog adni arról, hogyan is állunk. Ahogyan eddig minden egyes helyszínre, úgy ide is hoztunk magunkkal új alkatrészeket, így arra számítunk, hogy teljesítmény terén előrébb fogunk lépni, és egy jó eredménnyel zárhatjuk az előttünk álló hétvégét.”

Sainznak saját szurkolótábora lesz

A barcelonai pálya egyik szakaszán saját lelátója lesz azoknak, akik Carlos Sainzt szeretnék buzdítani. A CS55-ös lelátó plusz löketet adhat a spanyol versenyzőnek is: „Örülök, hogy lesz egy ilyen része a pályának. A spanyol szurkolók rendkívül fontosak számomra, így örülök, hogy kaptak egy külön helyet, de tudom, hogy a többi lelátóról is szurkolni fognak nekem.”

„Nehéz leírni, hogy milyen érzés otthon versenyezni. Egyszerűen imádom! Biztosak lehetnek benne, hogy a legjobbamat fogom nyújtani, hogy jó eredményt érhessünk el a csapattal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: