DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Red Bull-oldaldobozt kap a Ferrari is Barcelonában?

A Mercedes után a Ferrari sem erőlteti saját útját, inkább utánoz – a nagy fejlesztési csomag része a megújuló hátsó felfüggesztés, padló és oldaldoboz. A várt első futómű azonban kimarad a hétvégi újdonságok közül.

Piros betűs a Ferrari-rajongók naptárában a Spanyol Nagydíj, hiszen a csapat a szezon hetedik fordulójára ütemezte idei első nagy fejlesztési csomagját. A megváltozó vonalvezetésű, immár sikán nélküli barcelonai helyszínen az SF-23 három területen újul be – számolt be a Corriere dello Sport.

A hátsó felfüggesztés, az oldaldoboz és a padló régiója változik, írja az olasz szaklap. Az oldalszekrényekkel a Ferrari a Red Bull kialakítását másolja majd le – azaz akárcsak a Mercedes monacói csomagjával, a saját koncepciót elhagyva inkább a riválisnál bevált megoldást követik.

Az új hátsó felfüggesztés már korábban elkészült: ez az az elem, amelyet a Ferrari eredetileg a az imolai hétvégére szánt, a törlés után pedig úgy döntöttek, nem vállalják a töréskár kockázatát Monacóban, hanem csak Spanyolországban, a többi újítással együtt szerelik fel.

Nem lesz új első felfüggesztés

A korábbi beszámolók szerint a hátsóval együtt új első futómű is a barcelonai csomag része lett volna – az elülső felfüggesztést télen a Ferrari mérnökei maguk nevezték az SF-23 legfőbb átalakulásának a 2022-es modellhez képest. „Majd meglátjuk, mi fog később történni, de Barcelonába nem viszünk fejlesztést az első felfüggesztéshez” – jelentette ki Frederic Vasseur csapatfőnök, akit a SoyMotor idéz.

Fókuszban a versenytempó



A Corriere beszámolója kiemeli: a fejlesztésekkel elsősorban a vasárnap nyújtott teljesítményre, a versenytempóra, gumikezelésre és egyensúlyra összpontosít a csapat, a mérnököknek pedig meggyőződésük, hogy az SF-23 következetesebb lesz a futamokon, a balansz javulni fog, ráadásul emellett kisebb mértékben még egy körön is nőni fog a sebesség.

A fejlesztési csomag első ránézésre nagyszabásúnak tűnik, hasonlónak a Mercedes monacói változtatásaihoz – esetükben szintén az oldaldoboz és a padló, valamint az első felfüggesztés volt az elsődlegesen átszabott terület. A B autó tervezését már Ausztrália után cáfoló Ferrari kommunikációja azonban továbbra is azt mondja: nem történik radikális átalakítás koncepció terén, a fejlesztések sűrűbben, versenyhétvénként, de kisebb adagokban érkeznek Barcelonától.

„Fred egyértelműen kijelentette, hogy a folyamatos fejlődés megközelítését alkalmazzuk, nem mindent egyetlen csomagba sűrítünk bele” – idézi a PlanetF1 Laurent Mekies sportigazgató monacói nyilatkozatát. „Lesznek alapvetőbb újdonságok Barcelonában, de általánosságban igyekszünk mindent versenyről versenyre bevetni egészen a szezon végéig.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: