DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Tönkretenné az F1-et, ha visszafognák a Red Bullt – Wolff

A Mercedes csapatvezetője szerint a rivális alakulat egyszerűen jobb munkát végez, ezért pedig nem lehet büntetni őket: a többieknek kell felzárkózniuk.

Eddig a Red Bull uralja a 2023-as Formula-1-es idényt: mind a hat versenyt az energiaitalosok pilótái nyerték, ráadásul négyszer kettős győzelmet is arattak. Az gyakorlatilag garantált, hogy mindkét világbajnoki cím náluk landol év végén – sőt, Sergio Perez borzalmas monacói hétvégéje után arra is csökkent az esély, hogy a mexikói esetleg az egyéni pontversenyben megszorongassa Max Verstappent.

A bikák dominanciája nyilván kellemetlen a semleges nézők és a rivális istállók számára is, a nemrég évekig hasonló helyzetben lévő Mercedest irányító Toto Wolff szerint azonban a Red Bull és Verstappen is megérdemli a sikereket, hiszen a Formula-1 egy olyan közeg, ahol a teljesítmény határozza meg azt, hogy ki hol helyezkedik el a ranglétrán:

f1-wolff-monaco



„Az autójuk gyors minden körülmények között, a pilótájuk csúcsteljesítményt nyújt. Még a mostani versenyen is néha falazott, de nem esett ki: ez is egy képesség, és látható, hogy nyomta neki. Minden elismerés nekik, egyszerűen csak jobb munkát kell végeznünk. Fel kell zárkóznunk, intelligens megoldásokat találnunk remélve, hogy a mi fejlesztési görbénk meredekebb, mint az övék, és így végül újra harcban lehetünk.”

Wolff azt is erősen ellenzi, hogy esetleg szabályváltoztatásokkal próbálnák meg visszafogni a Red Bullt: „Ez egy sport, akár jó a show-nak, akár nem” – jelentette ki. „Nyilvánvaló, hogy egy kiélezett csata tíz vagy legalább két pilóta között mindannyiunknak jobb, de ez nem történik meg, ezért kell ezt elfogadni és keményen dolgozni, hogy visszatérjünk az élre.”

„Ha elkezdünk teljesítmény-kiegyenlítést alkalmazni, azzal tönkretennénk ezt a sportot. A legjobb versenyző a legjobb autóban ülve, azonos pénzmennyiséget költve nyeri a bajnokságot. Ha megszeged a szabályt, súlyosan büntetni kell érte, de csak ezért, nem pedig azért, mert jobb munkát végzel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: