DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Meddig megy el a Red Bull az egyenlőség terén?

Minden téren igyekeznek biztosítani az egyenlő feltételeket Verstappennek és Pereznek – már csak azért is, mert sokkal fontosabb a konstruktőri cím.

Az eddigi futamok alapján idén egyértelműen kiemelkedik a Formula-1-es mezőnyből a Red Bull: mind az öt versenyt az energiaitalosok nyerték, ráadásul négyszer kettős győzelmet is arattak. Viszont egyelőre viszonylag szoros a küzdelem Max Verstappen és Sergio Perez között: 3-2-re vezet az első helyeket illetően a címvédő, a ponttáblázaton pedig 14 egységnyi a holland előnye a mexikói csapattárshoz képest.

A domináns produkciót látva egyelőre a Red Bullnál sem érződik az, hogy beleszólnának a pilóták különmeccsébe. Christian Horner csapatfőnök a Financial Timesnek adott interjúban beszélt arról, hogyan igyekeznek kordában tartani ennek ellenére is a versenyzőket:

f1-verstappen-perez_1



„Szerintem a lényeg, hogy transzparensek legyünk és átbeszéljük a dolgokat. Átbeszéljük, hogy mik az elvárások és azt, hogy egy csapatért versenyeznek és az összes csapattagot képviselik, amikor vezetik az autót, ahogy a partnereinket is reprezentálják. Nem csak róluk szól a dolog. Persze egy megbeszélésen ezt elfogadják, de szerintem amint felveszik a bukósisakot, megy is ki a másik fülükön. De láthattuk Miamiban is vasárnap, ahogy egymás ellen versenyeztek, hogy komoly a tisztelet közöttük: kemény, de fair harc volt, hagytak egymásnak elegendő helyet, és ezt is kértük tőlük.”

 

A konstruktőri cím a fontosabb az F1-ben

Horner arra is rámutatott, hogy mivel a csapatok a konstruktőri vb-sorrend alapján kapják a pénzeket, az istálló számára az a fontosabb – de egyúttal azt is elhintette, milyen extrém módokon próbálják biztosítani a Verstappen és Perez közötti egyenlő feltételeket:

„Egyetlen dollárt sem kapunk azért, ha megnyerjük a pilóták világbajnokságát. Egyik a csapatnak fizetett bónusz sem függ tőle. Szóval a csapat szempontjából azt akarjuk, hogy biztosan egyenlően bánjunk velük, és mindent meg is teszünk ezért – odáig is elmegyünk, hogy például hétvégéről hétvégére váltjuk, ki hajt ki először a garázsból vagy ki szólal fel először a megbeszéléseken. Ehhez már hozzászoktunk az évek során, amikor versenyképes pilótákkal dolgoztunk együtt.”

„Szerintem a csapat minden egyes tagja azt mondaná, hogy anyagi szempontból a konstruktőri világbajnokság a fontosabb, mert azzal tudjuk magunkat a riválisokhoz mérni és annak van a legnagyobb pénzügyi hatása a csapatra. De persze érzelmi, vagy rajongói és versenyzői szempontból a pilóták világbajnokságához nyilván van egy extra kötődés.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: