DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Ott kell lennünk a Red Bull botlásainál

Erőből nem érzi elérhetőnek a győzelmet az Aston Martin spanyolja, de reméli, hogy amikor törés mutatkozik a bikáknál, ők lesznek azok, akik lecsapnak.

Fernando Alonso újabb harmadik helyet szerzett a Formula-1-es Miami Nagydíjon: idén már negyedszer állhatott fel a pódium alsó fokára öt verseny alatt, ennek köszönhetően pedig a vb-összetettben is tartja a bronzérmes pozíciót. Ahogy azt közvetlenül a leintés után is elmondta a spanyol, most már többre vágynak a harmadik helyeknél az Aston Martinnál, ám mint azt később kifejtette: egyelőre erőből ez nem fog menni.

„Természetesen szeretnénk egy fokkal feljebb lépni a dobogón a második helyre, és egy nap végül pedig esélyünk lehet a győzelemre. De pillanatnyilag ez nem történt meg, mert a Red Bull jobb nálunk” – idézi Alonsót a Motorsport.com portál. „Erősebb, gyorsabb, a megbízhatóság pedig mindig is kiemelkedő volt náluk, mindkét autóval célba érnek minden versenyen.”

f1-alonso-verstappen-redbull-miami



„De ha egy nap van egy törés, ha adódik egy lehetőség, biztosra kell mennünk, hogy pozícióban leszünk és továbbra sem követünk el hibákat a hétvége egyetlen pontján sem” – tette hozzá a kétszeres F1-es világbajnok, aki arra a kérdésre, hogy idén nyerhetnek-e, így reflektált:

„Úgy vélem, ebben az évben nehéz lesz. A különbség elég nagy, még ha úgy érzem, hogy a mai volt az eddigi legjobb futamunk. Szerintem most végeztünk a legközelebb az éllovasokhoz, mindezt biztonsági autó vagy bármi nélkül, szóval elég gyorsak vagyunk.”

„Meglátjuk. Úgy gondolom, hosszú még a szezon. Remélhetőleg néhány pályán jóval közelebb lehetünk hozzájuk, és néhány későbbi fejlesztésünkkel is versenyképesebb helyzetbe kerülhetünk. De szerintem főként hátrafelé kell koncentrálnunk, hogy megpróbáljuk kontroll alatt tartani a Ferrarit és a Mercedest a konstruktőri világbajnokságban. A Red Bullnál szerintem el kell fogadnunk, hogy mindenkinél jobb munkát végeznek, és nekünk is jobbat kell.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: