DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Már most pontokban reménykedik a McLaren

A pénteki nap után a wokingi alakulatnál mindenki úgy érzi, sikerült előrébb lépniük, így bizakodnak a folytatást illetően, ugyanakkor igyekeztek óvatosan fogalmazni. A pilóták főként a tapadás hiányára panaszkodtak.

Bár egy jobb szezonkezdetben reménykedtek, az idei év sem indult túl jól a McLaren számára, így érthetően csalódottak voltak házon belül, most azonban kezd reménykeltővé válni a helyzet. A nemrégiben hozott fejlesztések ugyanis egyelőre úgy tűnik, meghozták a várt előre lépést, ami már Bakuban is észlelhető volt, de a Miamiban tartott szabadedzések után szintén bizakodhatnak.

A pénteki második tréningen rövid ideig még az élen is állt a wokingi istálló kettőse, Lando Norris pedig a hatodik helyen zárt, ami a korábbi teljesítményük fényében kimondottan jónak tűnik. Ezt a brit pilóta is tudja, de azért igyekezett óvatosan fogalmazni.

„Úgy gondolom, hogy az FP1 és az FP2 között történt némi javulás. Egyelőre elégedett vagyok, de szombatra még lesz hová fejlődnünk. A pálya néhány területén küszködünk, szóval arra fogunk koncentrálni, hogy javítsunk ezen, egy kicsit több önbizalmat szerezzünk az autóban, és a szombati kvalifikáción pedig ott legyünk a Q3-ban” – idézte a Motorsport Norrist, aki ugyanúgy kiemelte a tapadás hiányát, ahogyan a csapattársa is.



 

„Azt hiszem, elfogadható eredményt értünk el. A péntek nagyjából azt hozta, amire számítottunk, itt jobb képet kapunk, és egy kicsit több időnk is van arra, hogy kipróbáljunk néhány dolgot. Sokat tanultunk, de meglehetősen trükkös volt a pálya felülete és a hőmérséklet. A második edzésen a pálya jobban tapadt, gyorsabb lett, de sok dologra szükség lesz még ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk a körülményekhez. Kipróbáltunk néhány dolgot, de lesz még mit átnéznünk a következő napra” – mondta el a tegnapi nap végén Oscar Piastri.

A versenyzők véleményét osztott a csapatfőnök, Andrea Stella is, aki úgy gondolja, nyugodtan lehetnek pozitívak, mivel rengeteg hasznos adatot gyűjtöttek pénteken.

„Szerintem a péntek eredményes volt. Végig dolgoztuk a programunkat, hogy megértsük a pálya új felületét és a gumik viselkedését, mind egy körön, mind hosszú etapokon. Összességében úgy tűnik, olyan helyzetben vagyunk, hogy harcban legyünk a Q3-ért vagy később a pontokért, de ismét azt látjuk, hogy a középmezőny nagyon kompakt” – mutatott rá Stella.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: