DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Öt versenyt ad Magnussennek Steiner

A visszatért Hülkenberg egyelőre elhomályosítja a dán teljesítményét, a Haas F1-es főnöke pedig idén szeretne már a nyári szünet előtt dönteni.

Kevin Magnussen 2022-ben tért vissza a Haashoz – és egyúttal a Formula-1-be is –, ám míg tavaly Mick Schumachert az esetek többségében legyőzte házon belül, idén már más a helyzet a másik némettel, a szintén néhány év kihagyás után visszatérő Nico Hülkenberggel. Utóbbi többéves szerződéssel rendelkezik az amerikai istállóval, Magnussen kontraktusa viszont 2023 végén lejár. Günther Steiner csapatvezető nem is tagadja, hogy a dánnak szintet kellene lépnie:

„Mindannyian tudjuk, mire képes Kevin, de mindnyájunknak szüksége van arra, hogy hajtsanak minket. Kevin nem elégedett a helyzetével jelenleg azzal, hogy Nico mögött van. Az időmérőkkel nem elégedett. Elégedett a csapattal és tudja, hogy az autó a rendelkezésére áll ahhoz, hogy megcsinálja – egyszerűen csak össze kell raknia” – nyilatkozta Steiner a Mirror Sportnak.

f1-magnussen-haas-baku-day0



„Eléggé biztos vagyok benne, hogy képes rá. Tehetséges és korábban képes is volt rá, csak szintet kell lépnie és kihozni mindent belőle, ami benne van. Sokkal egyszerűbb, ha egy tapasztalt csapattársad van, akit megnézhet és azt kérdezheted, hogy ’ezt hogyan csinálja?’. Minden adatot láthatnak egymásról.”

Tavaly egészen a szezon végéig elhúzta a döntést a Haas Schumacher menesztéséről és Hülkenberg leigazolásáról, Steiner azonban kijelentette: ezúttal hamarabb véglegesíteni akarják a következő idény felállását.

„Végső soron minden a teljesítményen múlik, de pillanatnyilag meglehetősen nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Adni akarok még legalább öt versenyt, hogy meglássuk, hol állunk, aztán utána elkezdhetünk gondolkodni rajta. Tavaly is mindig mondtam, hogy szerettem volna hamarabb dönteni a pilótákról, de meg akartuk adni a lehetőséget Micknek, hogy megmutathassa, mire képes. Remélhetőleg idén már a nyári szünet előtt megerősíthetjük, mit fogunk csinálni, mert az én szempontomból ez nem kellemes.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: