DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Előbb körbenéz Steiner, mielőtt Hülkenberggel hosszabbít

Nem kőbe vésett Nico Hülkenberg maradása a Haasnál. Günther Steiner döntése azon múlik, elégedett-e a versenyzővel – de beismeri, az állandóság is fontos szempont.

A Haas eddig örülhet, hogy visszahívta Nico Hülkenberget a Formula-1-be: a német három nagydíjon kétszer a Q3-as fázisba jutott, az Ausztrál Nagydíjon pedig hetedik pozíciót szerzett, a csapat legjobb idei eredményét. Egyelőre azonban nem tárgyal vele a Haas a 2024-es megtartásról – Günther Steinr csapatfőnök pedig nem titkolja, más versenyzőkkel is számolni fog.

„Azon múlik, elégedettek vagyunk-e vele vagy sem. Meg kell néznünk azt is, milyen alternatívák vannak. Néha fontos az állandóság mellett kitartani, békét és csendet teremteni a házban. De egyelőre nem beszéltünk versenyzőkről vagy hosszabbításokról” – mondta a Motorsport Weeknek Steiner.

Hülkenberg szerződéses helyzete

A német Haas-szerződésével kapcsolatban ellentmondásos információk találhatók meg. A csapat novemberben tett hivatalos bejelentésében csak a 2023-as szezont említették, de találni olyan forrásokat, ahol „többéves” vagy kétéves szerződésre hivatkoznak. A valószínű magyarázatnak az tűnik, hogy mindegyik verzió helyes: a szerződés valóban többéves időtartamot ölel fel, 2024-re azonban már opciós jog vonatkozik – ezt érvényesítheti Steiner, ha elégedett. A csapattárs, Kevin Magnussen eleve kétéves szerződéssel tért vissza korábbi csapatához 2022-ben, így az ő helye is nyitottá válik a következő évben.

Dicsérő szavak a németnek



„Úgy gondolom, Nico komfortosan érzi magát velünk. A csapat és a mérnökök szeretnek vele dolgozni, sokat segít a csapatnak a tapasztalatával, hogy előre haladjunk. Amikor szükségem van rá, akkor rendelkezésre áll, amikor pedig neki van szüksége rám, én vagyok ott neki” – beszélt arról, hogy jelen állás szerint elégedett a mezőny egyik legtapasztaltabb tagjának számító Hülkenberggel.

„Nagyon jól beilleszkedett, persze profi, volt már ő új csapatban. Jól kijön Kevinnel, szerintem professzionális kapcsolatuk van, mindketten érett versenyzők. Tudjuk, mit várunk tőlük és mindketten hozzák is, igyekeznek előre lendíteni a csapatot. Jelen pillanatban nem lehet panaszom, és remélem, ez így is marad” – zárta Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: