DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

Verstappen: A Mercedes dominánsabb volt, mint mi

Így reagált az F1-es címvédő Lewis Hamilton azon kijelentésére, miszerint az RB19-es a leggyorsabb autó, amit valaha látott.

Az első három futam egyaránt a Red Bull sikerét hozta a 2023-as Formula-1-es szezonban, ráadásul csak annak köszönhetően nem arattak mindenhol kettős győzelmet, hogy Sergio Perez a borzalmas melbourne-i szombatja után a bokszutcából volt kénytelen rajtolni az Ausztrál Nagydíjon.

A riválisok közül többen ki is emelték az energiaitalosok fölényét: George Russell például már Bahreinben úgy fogalmazott, hogy szerinte idén minden futamot Max Verstappenék nyerhetnek, míg Lewis Hamilton többször is elmondta, hogy soha nem látott még olyan gyors autót, mint az RB19-es – igaz, ezzel jórészt az egyenesbeli tempófölényükre utalt, amely a kiváló DRS-hatékonyságuknak is köszönhető.

f1-verstappen-redbull-mercedes-aus



Mindenesetre a harmadik vb-címe felé menetelő Verstappen hasonlóan vélekedik, mint Fernando Alonso, aki Hamilton szavaira reagálva megjegyezte, hogy „öregszik” a brit, hiszen a Mercedes annak idején talán még nagyobb fölényben volt a mezőny többi részéhez képest:

„Úgy gondolom, ha megnézzük a statisztikákat, akkor ezek a kijelentések nem állják meg a helyüket” – felelt Hamilton nyilatkozatára Verstappen a RacingNews365.com hasábjain. „De tény, hogy nekünk is nagyon jó autónk van. Nincs ezzel természetesen semmi probléma. De még így sem vagyunk annyira dominánsak, mint amit a Mercedes mutatott néhány évben.”

„Nem fordítok túl nagy figyelmet erre, az nem vezet sehova. Bármit is csináltunk a Mercedes által olyannyira dominált nyolc szezon során, az arra irányult, hogy megpróbáljuk csökkenteni a különbséget. Ez az egyetlen dolog, amit tehetsz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: