DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

„Őrületes a Red Bull tempója” – Hamilton

A hétszeres F1-es világbajnok ismét alig akarta elhinni, mennyire könnyedén ment el mellette Max Verstappen. Ugyanakkor csökkenthetőnek érzi a lemaradásukat.

A Formula-1-es Ausztrál Nagydíj rajtja után mindkét Mercedes-pilóta átlépte Max Verstappent. Aztán azonban George Russell hátraesett az első pozícióból, amikor csapata kihívta kerékcserére az Alexander Albon balesete miatt életbe léptetett biztonsági autós fázis során, amely aztán piros zászlóvá „változott”, míg Lewis Hamiltont az újraindítást követően nem sokkal előzte meg könnyedén a Red Bull címvédője.

A második helyet azért így is megtartotta a holland mögött Hamilton, aki közvetlenül a leintés után még roppant optimistán nyilatkozott: bár továbbra is jelentősnek tartja a hátrányukat, azt nem érzi áthidalhatatlannak. „Csökkenteni tudjuk a különbséget. Kemény lesz, de nem lehetetlen” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.

f1-verstappen-hamilton-redbull-melbourne



Később aztán a dobogósoknak tartott sajtótájékoztatón már kevésbé volt bizakodó. Amikor ugyanis arról kérdezték Hamiltont, hogy szerinte lett-e volna esélyük Verstappenék ellen, ha a később motorhiba miatt ki is eső Russell is ott marad az élen, így felelt:

„Nem hiszem, hogy lett volna esélyünk. Vár még ránk némi munka, hogy utolérjük a Red Bullt: elrepült mellettem, aztán eltűnt a távolban” – mondta az előzésről a brit. „Max egy másik ligában játszik, annyira gyors az autója. Az egyenes felénél megelőzött, és vagy tíz méterrel előttem volt már. Nem tudom, hogyan lehetnek ennyire gyorsak az egyenesben, őrületes. Egyszerűen másik ligában vannak. Amíg nem gyorsulunk fel az egyenesben hasonló tempóra, mint az övék, és nem lesz olyan őrült leszorítóerőnk a kanyarokban, mint nekik, így fog ez menni.”

„Ami a többieket illeti, szerintem ha továbbra is jól tudunk dolgozni, egyértelműen harcolni tudunk a Ferrarival és az Astonnal. Pillanatnyilag igazából Fernandóval küzdünk. Élveztem versenyezni vele, emlékeztetett az első itteni futamomra” – tette hozzá a 38 éves pilóta.

Hamilton már két hete Dzsiddában is szóba hozta a Red Bull elképesztő egyenesbeli tempóját: akkor úgy fogalmazott, hogy sosem lett még ilyen gyors versenyautót, mint az RB19-es, amely eleve a legkisebb légellenállású konstrukciók közé tartozik, de a DRS-hatékonysága is kiemelkedő a mezőnyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: