DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Ricciardo nem akar minden áron visszatérni az F1-be

Az ausztrál már most tudja, mi az, amit nem akar: csak a létszámot növelni és a 18. helyen szenvedni. Azt is elmondta, miért előnyös számára a kihagyás.

A múltkori Ausztrál Nagydíjon először jelent meg a Formula-1-es paddockban Daniel Ricciardo a McLarentől való tavaly év végi távozása óta. A Red Bull harmadik versenyzőjeként tevékenykedő pilóta a hazai helyszínen elmondta, hogy pillanatnyilag úgy érzi, hogy szeretne visszatérni jövőre az F1-be – hiszen tavaly ebben sem volt még teljesen biztos –, ugyanakkor egy másik interjúban azt is hozzátette, hogy nem minden áron:

„Az egyik, amit szeretnék megtudni az idei évtől, hogy mit akarok csinálni, de azt is szeretném tudni, hogy mit nem akarok. És úgy gondolom, erre már tudok is válaszolni” – idézi Ricciardót a Crash.net portál. „Nem akarom újra nulláról kezdeni. Nem akarok csak azért a mezőnyben lenni, hogy ott legyek és a 18. helyen szenvedjek. Szóval nem akarok minden áron a rajtrácson állni.”

f1-ricciardo-redbull



„Tudom, hogy nehezebb egyből élcsapathoz beülni az elérhető ülések szempontjából. De tudom, hogy ott akarok lenni. Tudom, hogy nagyon élek azokban a helyzetekben, amikor nagyobb a tét. Úgy gondolom, a pályafutásom ezen pontján ez az éhség és motiváció, hogy az élen versenyezzek… ez az, amit igazán akarok. Tudom, hogy ez talán még nehezebbé teszi a dolgokat, de ebbe az irányba nézelődöm.”

 

Amiért előnyös az F1-es kihagyás

Ricciardo arról is beszélt Melbourne-ben, hogy bár nyilván jobban örülne, ha versenyezhetne, abban segít neki, hogy nem kell autóba ülnie, hogy így jobban átlátja a teljes képet:

„Amikor zajlik a szezon, az könyörtelen. Csak arra van lehetőséged, hogy kielemezd az utolsó versenyt és azt mondd, hogy ’oké, ez volt a beállítás, legközelebb ezt csináljuk’. Nem igazán van lehetőséged átlátni a teljes képet. Most visszanézve az utolsó két évemre a McLarennél, úgy vagyok vele, hogy ’oké, látom már, miért nem működött’, és ’ezt másképp vagy jobban csinálnám’. Szóval a jelenlegi helyzetemben, alig néhány hónappal az előző idény után már tudom, hogy vannak dolgok, amiket másképp akarnék csinálni, ha jövőre visszatérnék, s ez klassz. Ez nem így lenne, ha most is autóban ülnék.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: