DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A Ferrari Sainz büntetésének felülvizsgálatát kérte

A Ferrari benyújtotta felülvizsgálati kérelmét az FIA-hoz Carlos Sainz melbourne-i büntetése kapcsán. Az olaszok pont nélkül távoztak Ausztráliából, de megpróbálják menteni a menthetőt.

Az Ausztrál Nagydíj második újraindítását követően forgatta ki Fernando Alonsót az egyes kanyarban Carlos Sainz, aki öt másodperces időbüntetést kapott az esetért, ennek következtében pedig bár a negyedik helyen ért célba, a biztonsági autó mögött haladva esélye sem volt bármiféle előny kiautózására, és csak 12. lett végül.

A Scuderia csapatfőnöke megerősítette, hogy benyújtották felülvizsgálati kérelmüket, melyre a versenyt követő 14 napon belül van lehetőségük – tudta meg a Racing News 365. A meghallgatás alatt a Ferrarinak eddig nem látott és jelentős új bizonyítékkal kell előállnia, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség meggondolja magát.



Állítólag az olaszok azzal akarnak védekezni, hogy nem részesült egyenlő bánásmódban Carlos Sainz Pierre Gaslyhoz és Logan Sargeanthoz képest, akik szintén olyan baleseteket okoztak az 57. körben, amik más versenyzők kieséséhez vezettek.

„Nem szeretném elárulni a részleteket” – felelte Vasseur, mikor az esetleges bizonyítékokról kérdezték. „Csak annyit mondanék, hogy Gasly és Ocon, valamint Sargeant és De Vries esetét nem követte ugyanaz a reakció, mint Carlos és Fernando incidensét.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: