DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„Mega előrelépésről” beszél a Ferrari Melbourne után

Hiába a nullázás, a Scuderia F1-es főnöke igyekszik a biztató jelekre koncentrálni: szerinte jobb tempót mutattak az Ausztrál Nagydíjon, mint előzőleg.

Még a bahreininél és a dzsiddainál is borzalmasabban alakult a Ferrari hétvégéje az Albert Parkban. A szombati időmérőn csupán az ötödik és hetedik rajthelyet szerezték meg, míg vasárnap pont nélkül zártak: Charles Leclerc már a start utáni kanyarokban kiesett, miután összeért Lance Stroll-lal, míg Carlos Sainz hiába előzött szépeket a piros zászló miatt fölöslegesnek bizonyuló kerékcseréje okán történt hátraesését követően, az utolsó újraindításnál nekiment Fernando Alonsónak, amiért megbüntették, így kicsúszott a top 10-ből.

f1-ferrari-aus



Az ausztráliai nullázás révén a Ferrari pillanatnyilag még a 2020-as évad ponttermésénél is rosszabbul áll három fordulót követően. Ennek ellenére Frederic Vasseur csapatfőnök igyekszik a biztató dolgokat szemlélni – merthogy szerinte a versenytempójuk az volt, miután plusz figyelmet fordítottak az előtte kritikusnak bizonyuló gumikezelésükre:

„Kicsit letörtek vagyunk a történtek miatt. De összességében szerintem pozitív a hangulat, mert mega előrelépést tettünk a teljesítmény tekintetében a futamon, s a szezon egész hátralévő részét erre építjük” – idézi Vasseurt a Motorsport.com szakoldal.

„Bizakodó leszek, és tovább fogom ezt hajtani. Összességében úgy gondolom, elég szépet léptünk előre. Szombaton frusztráltak voltunk az időmérő után, mert úgy éreztük, nem sikerült mindent összeraknunk, de a tempónk ott volt.”

„Most ez így alakult. A pozitívumokat kell magunkkal vinnünk, s erre építkeznünk a következő versenyeken. Szépen visszazárkóztunk Dzsidda után, jó volt a tempónk. Carlos ki is tudta ezt használni, az első piros zászlót követően keresztül tudott vágni a mezőnyön” – fogalmazott a Scuderia F1-es vezére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: