DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„Végre tudtam versenyezni” – Norris

A McLaren első számú pilótája úgy érzi, hatalmasat léptek előre Ausztráliában. Norris a futamot követően fülig érő szájjal nyilatkozott.

Kettős pontszerzésnek örülhetett az eddig nulla egységgel álló McLaren az Ausztrál Nagydíjon, de nemcsak a sok kiesőnek volt köszönhető mindez, hanem a wokingiak javuló versenytempójának is. Erről beszélt Lando Norris az F1 hivatalos oldalán.

A McLaren legjobb hétvégéje

„Egyértelműen ez volt az eddigi legjobb hétvégénk idén. Minden jel arra utalt, hogy nem leszünk versenyképesek ezúttal sem, aminek hangot is adtam a kvalifikációt követően, de már az első körtől kezdve éreztem, hogy a körülöttünk lévő autóktól – mint a Haas vagy az AlphaTauri – ezúttal nem vagyunk sokkal lassabbak. Úgy éreztem, még kicsivel gyorsabbak is vagyunk, így végre versenyezhettem, szórakozhattam, szóval ez egy jó nap volt. A hatodik hely fontos pontokat jelent számunkra, ahogyan Oscar nyolcadik helye is.”



„Sikerült kimaradnunk a balhékból, ami a legfontosabb dolognak bizonyult a versenyen. Elkerültük a blokkoló kerékkel becsúszó autókat és mindazokat, akik káoszt okoztak, így boldog vagyok. A csapat jó munkát végzett, így maximálisan megérdemeltük mindezt.”

Azerbajdzsánba fejlesztésekkel érkeznek Norrisék

Négy hét múlva esedékes csak a következő F1-es versenyhétvége a Kínai Nagydíj kiesésével, Bakuba pedig egy komolyabb fejlesztési csomaggal fognak megérkezni a wokingiak, akik a kettős pontszerzéssel egy csapásra az ötödik helyre ugrottak előre a sereghajtó pozíciójából.

Nem szeretem, mikor azt mondják, hogy számunkra most fog kezdődni a szezon. Az már régen elkezdődött, pontosan úgy, ahogy mindenki más számára, így csak magunkat okolhatjuk, hogy most itt tartunk. Eddig nem volt szerencsénk, de most vasárnap kijött számunkra a lépés és megérdemelten szereztünk pontokat. De persze készülünk néhány módosítással Bakura…” - tette hozzá Norris.

„Nem szeretném túlságosan belelovalni magam ebbe a dologba, mert nem hinném, hogy a sok lassú, szögletes kanyarral tarkított azeri pálya lesz számunkra az ideális terep, de ez is egy lépés lesz a jó irányba. Remélem. A gyárban és a pálya mellett lévők is kőkeményen dolgoztak, hogy Bakura készen álljunk, szóval ezért jár a köszönet a csapatnak, rendkívüli munkát végeznek, egy ilyen nap, mint a mai pedig megmutatta, hogy ez ki is fizetődik.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: