DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A pontok ellenére sem teljesen elégedett Piastri

Megszerezte F1-es karrierje első pontjait Oscar Piastri, aki a futamvégi kavarodás egyik nyerteseként nyolcadikként zárt, az ausztrál szerint a McLaren gyengeségei azonban továbbra is fennállnak.

Kaotikusra sikeredett Oscar Piastri első hazai futama a Formula-1-ben: az időmérőn már a Q1-ben elvérzett a fiatal ausztrál, a futamon azonban hamar felküzdötte magát a középmezőny magjába, a versenyvégi dráma pedig azt jelentette, hogy az F2-es bajnok szülővárosában ünnepelte első pontszerző helyezését a száguldó cirkuszban.

„Örülök, hogy itthon szereztem meg az első pontjaimat. Őrült verseny volt, életemben először vettem részt olyan futamon, ahol háromszor is jött a piros zászló, mondjuk szerintem sokan vannak még ezzel így. Szerencsére kimaradtunk a káoszból és sikerült bezsebelnünk pár pontot” – értékelt a versenyző a futam után.

Piastri a verseny nagy részét a pontszerző helyekről épphogy lemaradva töltötte, komoly csatába keveredett Yuki Tsunodával, akit csak néhány meleg helyzet és sok körön át tartó folyamatos próbálkozások után tudott csak maga mögött hagyni.



„Jól sikerült az első köröm, azután viszont beragadtam Yuki mögé. Sokáig nem tudtam, hol lenne lehetőségem megelőzni, valamint többféle dolgot kipróbáltunk az akkumulátorral, kerestük, hogy hol kéne jobban felhasználnunk. Egyértelműen van még min dolgoznunk ezen a téren. Amint sikerült megelőznöm, már erős volt a tempóm, úgyhogy pozitív napot zártunk, de van még mit tanulnom” – mondta Piastri.

Noha a McLaren az időmérőn nem mutatott jelentősebb javulást a dzsiddai teljesítményükhöz képest, a futamon egyértelműen versenyképesebbek voltak a wokingiak, ezt mutatja dupla pontszerzésük is. Piastri azonban továbbra is a papaja gárda eddigi gyengeségére panaszkodott.

„Bonyolult az autót vezetni. Tudjuk, hogy jelenleg elég lassúak vagyunk az egyenesekben, de dolgozunk rajta, és az AlphaTauri sem volt sokkal gyorsabb nálunk. A negyedik DRS-zónával sem volt könnyű az előzés, még nekem is sokat kell tanulnom arról, hogyan használjam a leghatékonyabban az akkumulátort az előzésekkor” – zárta a McLaren pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: