DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Az előző kanyar pecsételte meg Albon versenyét

A 6-os kanyarban lassabban fordult, mint előző körben – a balesetet az 5-ösben elkövetett kis hiba eredményezte. A thaiföldi F1-es biztos benne, hogy pontokat szerzett volna az Ausztrál Nagydíjon.

Az időmérőn elért nyolcadik rajtpozíciót a gumikkal való „sötét varázslattal” magyarázta Alex Albon, vasárnap azonban éppen az abroncsok tapadása lett a veszte. A Williams versenyzője a hatodik helyen haladt és a futam összképét tekintve is a pakliban volt egy pontszerző eredmény – de versenye már a 7. körben véget ért, mikor a 6-os kanyarban elvesztette autója irányítását, a megforgás miatt pedig a falnak ütközött.



„Én teljesen rendben vagyok” – mondta Albon a tévéstáboknak nyilatkozva az eset után. „Nagyobb a csalódottság és a sajnálatom a csapat irányába. Remek autónk volt ma, és azt hiszem, az első pár körben erősek voltunk. Nagyon elégedett voltam az autóval, balszerencsés, ami történt.”

Egy tüske a gumihőmérsékletben

Az Albert Parkban, ahol a gumimelegítés kulcsfontosságú volt, Albon a szombati időmérő után még arról beszélt, a hétvége kezdetén ki kellett lépnie komfortzónájából, hogy összerakjon egy értékelhető köridőt, a kvalifikációra azonban megtalálta a megfelelő érzetet és önbizalmat, innentől pedig feszegetni tudta a határokat, körről körre gyorsabb tempót autózott, ami Q3-as szerepléshez juttatta. A futam incidense éppen azt bizonyította, milyen könnyen borulhat ez a határon táncoló állapot, elég hozzá egy kisebb vezetői hiba.  

„Még vizsgáljuk az adatokat, de abban a kanyarban semmi szokatlan nem történt” – beszélt a kiesés okáról is Albon a Williams sajtóközleményében. „Amikor elveszítettem az irányítást, még lassabb is voltam a kanyarban, mint az előző körben. A megelőző kanyarban viszont szélesen fordultam, ezért tüske jelent meg a gumihőmérsékletben, tapadást veszítettem. A következő kanyarban ehhez mérten kicsit forrón mentem be. Úgy gondolom, ez történt, de utána kell járnunk. Ennyi baleset mellett jó esélyünk lett volna pontot szerezni a hétvégén, ezért nagyon sajnálom a csapatot…”

Az Albon által vázolt forgatókönyvet erősítette meg a Williams is – a kicsúszás okát az előző kanyarban kell keresni: „Alex kiváló időmérős szereplése után további pozíciókat nyert a rajtnál és úgy tűnt, kényelmes top 10-es helyezést szerez” – mondta a járműteljesítményért felelő mérnök, Dave Robson. „Sajnos nagy sebességnél érintette a rázókövet az 5-ös kanyarban, ami egy kis kitöréshez, valamint egy tüskéhez vezetett a gumihőmérsékletben. Ennek következtében vesztette el az autó irányítását a következő kanyarban” – mondta a szakember. A vasárnapi nagydíjat egyik Williams sem úszta meg baleset nélkül, Logan Sargeant a második állórajtos újraindításnál ütközött Nyck de Vriesszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: