DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„A Ferrari először nyerjen, aztán ígérgessen” – Briatore

A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore túlzott várakozásokat fedez fel a Ferrari háza táján, emellett a csapat szerkezetében is problémákat lát.

A legendás vörös alakulat a holtszezonban látott optimizmust követően idén sem tudta átlépni saját árnyékát, sőt, hátrébb esett az erősorrendben, az Aston Martin ugyanis egyértelműen a második legerősebb istállóvá vált, míg Dzsiddában a szintén gyengélkedő Mercedes is túl nagy falatnak bizonyult a Scuderia számára. Az olaszok csapatfőnöke, Frederic Vasseur a Szaúd-arábiai Nagydíjat követően elmondta, hogy a legfontosabb jelenleg, hogy tisztában legyenek saját teljesítményükkel és ne ámítsák önmagukat.

Hasonlóképp vélekedik a Benetton és a Renault korábbi vezére, Flavio Briatore is: az olasz szerint a Ferrarinak oda kellene figyelnie a kommunikációjára, ami a csapattal szembeni elvárásokat illeti. „A Ferrari nem túl brilliáns a kommunikáció terén. Télen mindig ők a világbajnokok, aztán pedig… Idén is hallottam olyan Ferrari-menedzserről, aki azt állította, hogy az idei modell a leggyorsabb Ferrari, amit valaha látott. Ezek azok a dolgok, amelyek felbosszantják a rajongókat és kétségeket szülnek bennük. Nem kellene ígérgetniük” – idézi Briatorét a RacingNews365.com.



„Ugyanakkor nem kell mindent azonnal a kukába dobniuk, mert Leclerc remekül szerepelt a kvalifikáción legutóbb. A Ferrari hatalmas elvárásokat gerjesztett, de néhány csapat jobb munkát végzett náluk. A Red Bull a várakozásoknak megfelelően teljesít, emellett az Aston Martin is nagyon szépen szerepel. A Ferrari mindig magas elvárásokat támaszt, de először néhány futamot kellene nyerniük” – szúrt oda a vörösöknek a korábbi csapatfőnök.

 

A Ferrari olasz szerkezete működésképtelen

Briatorét kíméletlen stílusa mellett F1-es sikerei is emlékezetessé tették, a ‘90-es években ugyanis Michael Schumacher, a 2000-es években pedig Fernando Alonso mentoraként ünnepelhetett bajnoki címeket, miközben irányításával a Benetton és a Renault háromszor is a konstruktőri tabella élén végzett, így ha valaki, akkor ő tudja, mi kell egy sikeres csapat építéséhez. 

„A Ferrari esetében nem arról van szó, hogy idén rosszul megy valami, nézzük meg, mennyi idő telt el az utolsó bajnoki címük óta. Tavaly jól kezdtek, de aztán az FIA szabályváltoztatásaival eltűnt a versenyképességük. Ha én a csapatnál lennék, akkor megakadályoztam volna a szabályváltoztatást, tehát politikailag is van min dolgozniuk. Az előző vezérigazgató kizárólag olaszokat akart látni a csapatnál, de egy nemzetközi sportban ez soha nem lesz működőképes koncepció, emellett teljesen értelmetlen is” – ecsetelte a 72 éves üzletember. 

Fernando Alonso is Briatore oldalán ért fel az F1 csúcsára

„Szintén probléma, hogy a csapattagok nem tudják, kivel beszélhetik meg a legfőbb problémákat. Korábban Jean (Todt) és Stefano (Domenicali) vezetésével ez mindig egyértelmű volt, de a jelenlegi csapatban ez nincs meg. Most érkezett hozzájuk Vasseur, akit jól ismerek. Remek ember, akinek megvannak a megfelelő képességei. Fel kell építenie a csapatot, és be kell vásárolnia más istállóktól is, mert Maranellóban éveken keresztül az volt a szokás, hogy nem nézelődnek más csapatok háza táján, de így visszatérhetnének a helyes útra.”

„Nézzük csak meg az Aston Martint. Ki gondolta volna, hogy az élmezőnyben lesznek? Lawrence Stroll azonban intelligens módon közelítette meg a piacot, és a Ferrarinak is fiatal tehetségeket kellene felfedeznie, ami meg is valósítható. Nyilván nem egyszerű Maranellóba csábítani a brit szakembereket, de a fejlődéshez új ötletekre van szükséged. A világ megváltozott és vele együtt a Ferrarinak is meg kell változnia” – zárta Briatore.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: