DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez Verstappen legyőzéséről: „Ez a célom”

A mexikói versenyző tavaly a pole-pozícióból várhatta a szaúdi versenyt, majd önhibáján kívül nem tudott nyerni. Vajon idén be tudja-e ezt pótolni?

A Red Bull pilótája, Sergio Perez tavaly meg tudta szerezni az első rajtkockát Dzsiddában, míg Max Verstappen csupán a negyedik helyen zárt az időmérőn. A futamon azonban egy számára rosszkor érkező biztonsági autós fázis miatt a tapasztalt versenyző elvesztette a vezetést, a versenyt pedig a holland csapattárs tudta behúzni.

Tavalyi időmérős teljesítménye alapján Perez optimistán várhatja a Szaúd-arábiai Nagydíjat: „Biztosan önbizalmat ad, mert magabiztosnak érzem magam.” – kezdte mondanivalóját Perez a Formula.hu jelenlétében.



„De minden év egy új kihívás, más autóval jövünk, más gumikkal. Más kihívások lesznek, a pálya is kicsit más, úgyhogy azt hiszem, hogy ez ennek a sportnak a gyönyörűsége. Mindegy, hogy mit csináltál itt a múltban, minden év egy új kihívás. Élvezem a pályát, kihívás minden pilótának, főleg szombaton az időmérőn. Remélhetőleg sikerül egy jó időmérőt teljesíteni, mert az itt nagyon fontos.”

Perez szerint nem lesz akkora előnyük, mint a szezonnyitón, mert teljesen más a szaúdi aszfaltcsík: „Nagyon más pályáról van szó. A szükségletek különböznek. A gumikopás nem olyan komoly, mint Bahreinben. Úgy hisszük, hogy a Ferrari erős lesz, biztosan az Aston és a Mercedes is közelebb lesz, mert itt másra van szükség."

Tavaly az első helyről indulhatott a mexikói - vajon meg tudja ezt ismételni?

Megverheti-e Verstappent Perez?

Visszatérő kérdés a Red Bull pilótapárosa kapcsán, hogy fel tudja-e venni (illetve, hogy felveheti-e) a versenyt a kétszeres világbajnokkal a 33 éves versenyző. Elmondása szerint Perez le akarja győzni Verstappent.

„Természetesen, ez a célom, hogy pole-ban legyek, és hogy megpróbáljam megnyerni a versenyt. Fontos, hogy ez még csak a második hétvége. Kis különbség van köztünk, Bahrein pedig szoros volt” – utalt a mexikói a szezonnyitó időmérőre, ahol egy tizedmásodperccel maradt le az első rajtkockáról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: