DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 24. szerda
F1

Kisebb fejlesztések a Mercedesen, de Wolff nem vár „eget rengető” változást

A csillagosok néhány újítással érkeznek meg az idei második F1-es versenyre, ám Toto Wolff lehűtötte a kedélyeket: az osztrák nem számít nagy előrelépésre.

A Ferrarihoz hasonlóan a Mercedes háza táján sem a nyugalomé volt a főszerep a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat követően, a csillagosok csapatfőnöke, Toto Wolff ugyanis nyíltan elismerte, hogy rossz utat választottak egyedi koncepciójukkal, de már dolgoznak a látható módosításokat is felvonultató mentőcsomagon. Bár Szahírban egyértelművé vált, hogy a csapat életét tavaly igencsak megkeserítő delfinezést sikerült kiküszöbölnie a brackley-i mérnöki gárdának, az autó teljesítménye azonban továbbra sem teszi lehetővé, hogy Lewis Hamiltonék megnehezítsék Max Verstappen és a Red Bull dolgát.



„A bahreini teljesítményünk nem ütötte meg azt a szintet, ahol lenni szeretnénk, de máris gőzerővel dolgozunk az autó megértésén és javításán, ami meglehetősen izgalmas kihívást jelent. Nyílt és őszinte megbeszéléseket folytattunk egymással az előző hétvége óta, ezek során pedig elkezdtük tervezni a visszavágást. Minden követ megmozgatunk a teljesítmény javítása érdekében, hosszú távon pedig arra összpontosítunk, miként tudnánk visszajutni az élre. A gyárban máris éreztem az energiát és az elhivatottságot, ez pedig a továbbiakban is így lesz majd” – idézi a Mercedes vezérét a MotorsportWeek.com.

 

Kisebb fejlesztésekkel érkezik Dzsiddába a Mercedes

Wolff a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj előtt elárulta, hogy apróbb módosításokkal készülnek a dzsiddai pályára, ám óva intett az esetleges magas elvárásoktól. „A motorsportban bármi megtörténhet, ezért Dzsiddában igyekszünk minden területen a lehető legjobbat kihozni magunkból, minden egyes pontért, pozícióért és ezredmásodpercért megküzdve. Ez Lewis és George egyik legnagyobb erőssége is: mindig mindent beleadunk, mert versenyzők vagyunk. Szaúd-Arábiában még többet tanulhatunk a W14 karakterisztikájáról és hiányosságairól. Teljesen más próbatételt jelent majd Bahreinhez képest, de érdekes lesz, miként reagál az autó. Készülünk néhány kisebb fejlesztéssel is, semmi eget rengető, de segíthetnek a helyes irányba terelni minket. Keményen nyomjuk majd és remélhetőleg jobb képet festünk majd magunkról, mint Bahreinben” – zárta Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: