DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Jobb teljesítményre lesz szüksége” – Marko többet vár De Vriestől

Nyck de Vries beleszürkült a mezőnybe az F1-es szezonnyitón, Dr. Helmut Marko pedig azonnal jelezte: jobb teljesítményt vár az AlphaTauri újoncától.

Tavalyi szenzációs monzai beugrását követően nagy várakozások előzték meg Nyck de Vries bahreini „debütálását”, ám az AlphaTauri újonca meglehetősen visszafogott teljesítményt produkált, különösen csapattársához, Yuki Tsunodához viszonyítva. Az F2 és a Formula-E korábbi bajnoka szombati kvalifikáción már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, vasárnap pedig egy eseménytelen futamot követően csupán a 14. helyen intette le őt a kockás zászló, miközben japán csapattársa a pontokért küzdött. A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko természetesen korainak tartja a holland teljesítményének értékelését, ám figyelmeztette: ettől többre lesz szüksége, ha az F1-ben akar maradni.



„Nyck rengeteg tapasztalattal rendelkezik, még ha hivatalosan újoncnak is számít. Közelről láthatta a Mercedesnél folyó munkát, tartalékversenyzőként pedig számos versenyautójukat vezethette, akárcsak az ügyfélcsapatokét. Viszont az AlphaTauri nem a Mercedes, költségvetés és emberi erőforrás szempontjából össze sem hasonlítható a kettő. Egyértelműen voltak pozitívumok, mostanra pedig már megértette, hogy ez egy másik csapat, ezért innentől kezdve a saját teljesítménye lesz a középpontban. Az 1-es és 3-as szektorban Yukihoz hasonlóan vezetett, de a középső részen nagyon sokat veszített, a versenyen is. Jobban kell teljesítenie” – mondta Marko a Motorsport.com német nyelvű kiadásának.

 

Az F1 a tét Tsunoda és De Vries számára?

Marko a szezon előtt nem titkoltan azt várta De Vriestől, hogy a holland tapasztalataira hagyatkozva rögtön az AlphaTauri vezérévé váljon a néha még mindig éretlenül viselkedő Tsunoda mellett, kettejük párviadala azonban sokkal többről szólhat ennél – legalábbis Marko kijelentései alapján. „Mindkét versenyzőnek bizonyítania kell, hogy érdemesek az F1-re. A jobban teljesítőnek nagyobb esélye lesz a maradásra, ez Yukira és Nyckre egyaránt érvényes. Ugyanakkor még csak egyetlen futamon vagyunk túl, ezért még nem tudjuk, mit hoz a jövő. Meg kell adnunk Nycknek az esélyt. A munkamódszereivel és a hozzáállásával nincs gond, de mint mondtam, innentől kezdve hoznia kell az eredményeket” – magyarázta az osztrák szakember.

Korábban többször is felmerült, hogy De Vries adott esetben akár a Red Bull második ülésére is jó eséllyel pályázhat, Marko szerint korai még erről beszélni. „Ehhez az első lépés az F1-ben maradás, de kiemelkedő teljesítményre van szükség ahhoz, hogy valaki a Red Bull-ülés esélyesévé váljon” – zárta röviden a Red Bull tanácsadója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: