DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Máris be kellene áldoznia 2023-at a Mercedesnek?

A cél, hogy egy ponton a győzelmekért harcoljanak az F1-ben, márpedig George Russell szerint lehet, hogy ennek érdekében már most inkább a jövő évi autóra kellene koncentrálniuk.

Nem úgy indult a Mercedes 2023-as idénye a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon, ahogy abban reménykedtek: hiába tűnt el a pattogás a W14-essel, számos más problémát áthoztak tavalyról, ráadásul mivel az Aston Martin is szemlátomást átlépte őket, Lewis Hamilton szerint már csak a negyedik erőt jelentik pillanatnyilag.

Toto Wolff csapatvezető a szombati időmérő után már odáig ment, hogy először nyilatkozott úgy, hogy szerinte nem tudják versenyképessé tenni a zéró oldaldobozos egyedi koncepciójukat, a vasárnapi versenyt követően pedig arról beszélt, hogy radikális változtatásokra van szükség.

f1-russell-mercedes-bahrein-2023



A Bahreinben csupán hetedik Russell úgy érzi, a Red Bull már meg is nyerte az idei vb-címeket, mindezt együttesen szemlélve pedig úgy véli a fiatal brit, hogy a Mercedesnek inkább hosszabb távon kellene gondolkodnia – még ha ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag feladják akár a teljes idei szezont:

„Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, és nyilván szeretnénk optimalizálni minden egyes eredményt. De ha választanom kell, hogy harcoljunk és legyen esélyünk a győzelemre, bármikor is jussunk el oda, vagy lassan fejlődjünk, de sosem legyen meg erre az esélyünk, akkor nyilvánvalóan a győzelmekre szavazok” – fogalmazott Russell, akit a Crash.net idéz. „Szóval ha be kell áldoznunk néhány versenyt vagy a szezon egy részét, hogy olyan autónk legyen, amellyel nyerhetünk, akár az idény második felében, akár már inkább a következő év felé tekintve, akkor talán ezt kell tennünk, mert egyértelmű, hogy nagy a lemaradásunk.”

Russell szerint az egyetlen pozitívum az idei autójuk kapcsán, hogy nincs alapvető probléma vele, azt leszámítva, hogy nincs elég leszorítóerőjük: „És bármennyire ostobán is hangzik ez, ez valószínűleg az egyik legkönnyebben megoldható probléma, főleg tavalyhoz képest.”

Az egyszeres nagydíjgyőztes ugyanakkor nem biztos benne, hogy a zéró oldaldobozos koncepció kukázása megoldaná a gondjaikat: „Azért van még mindig szűk oldaldobozunk, mert hisszük, hogy az a legjobb, és hogy őszinte legyek, szerintem nem oldaná meg a teljesítményünket, ha a következő héten előállnánk egy Red Bull-stílusú oldalszekrénnyel. Nem hiszem, hogy hirtelen találnánk fél másodpercet. Úgy vélem, a varázslat a padlólemezzel és az autó nem látható részeivel történik.”

Arról, hogy várható-e koncepcióváltás és B autó a Mercedesnél, a Pitwall friss hétfői adásában is beszéltünk:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: