DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mi volt a műszaki gond, melyet Verstappen az egész versenyen emlegetett?

A kuplunghasználatból fakadt a hátsó kerekek blokkolása – de a problémát a címvédő sem tartja túl jelentősnek. Dzsiddáról szintén beszélt, erős Ferrarit vár a következő helyszínen.

A lefelé váltásoknál blokkolnak a hátsó kerekek – ezt a problémát jelentette többször is a Bahreini Nagydíj alatt Max Verstappen, miközben 12 másodperc fölénnyel aratott győzelme felé tartott. A leintés után beszélt arról, mi is volt ez az eredmény fényében nem túl jelentős, de a háttérben jelen levő gond.

„A kuplunggal volt valami, ezért vissza kellett vennünk belőle, nem lehetett annyira használni a kuplungot a felfelé és lefelé váltásoknál” – magyarázta Verstappen a problémát az FIA-sajtótájékoztató résztvevőinek, beleértve a Szahírból tudósító Formula.hu-t. „Időnként előfordul, azaz nem egy új dologról van szó. Néhány éve már megtörtént velem, ezen a problémán folyamatosan dolgozunk és igyekszünk javítani rajta. Összességében nem tartom nagy aggálynak.”



A hétvége kezdetén még egy másik problémával szenvedett Verstappen, a pénteki szabadedzéseken egyensúlyi gondról beszélt a Red Bull, amely csak a címvédő RB19-esén jelentkezett. Az akkori nehézség ellenére nem volt annyira váratlan a csapat vasárnapi tempója, mint gondolhatnánk.

„Az egykörös és a versenytempó két nagyon különböző dolog, az egyensúly követelményeit beleértve. Pénteken elégedetlen voltam az egykörös teljesítménnyel, de a hosszú etapjaim rendben voltak már akkor is. Szóval nem vagyok annyira meglepve” – beszélt erről a kérdésről Verstappen.

Dzsidda kedvez a Ferrarinak Verstappen szerint

A következő helyszín Szaúd-Arábia, amely gyors utcai pályaként egészen eltérő karakterisztikájú, mint a lassú kanyarokkal tűzdelt Bahrein. A szezonnyitó helyszíne egyértelműen kedvezett az RB19 karakterisztikájának, a második verseny azonban egyelőre kérdőjeles.

„Szaúd-Arábia egy eléggé eltérő pálya, sokkal több az egyenes és gyors kanyar, kevésbé a hangsúlyos a gumikopás. Utóbbi tekintetében ezen a pályán nagyon jók voltunk. Versenytempót illetően szorosabb futamot várok Dzsiddában” – mondta Verstappen, majd egy újságírói kérdésre elmondta, a Ferraritól kifejezetten jó teljesítményre számít.

„Az autónk erősnek tűnik a nagy sebességű kanyarokban, de igaz, hogy a Ferrari nagyon gyors az egyenesekben, Dzsiddában pedig ez nagy előny. Ott kiderül, most nehéz lenne megmondani, hiszen eddig csak itt, Bahreinben vezettük az autónkat. Próbáljuk a legjobb formánkat hozni, a szabadedzésen pedig kiderül, hol állunk” – tekintett előre két héttel a pályafutása során először szezonnyitót nyerő Max Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: