DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Csak az Aston fejlődött többet” – mégsem F1-es sereghajtó a Williams?

Rendkívül büszke csapatára a Bahreinben pontot szerző Alexander Albon, aki most már egyáltalán nem biztos, hogy utolsók az erősorrendben.

A teszt után a legtöbben egyetértettek abban, hogy bár jobban mozgott a Williams, várhatóan továbbra is ők lesznek a sereghajtók – sőt, maga Alexander Albon is úgy fogalmazott a szezonnyitó Bahreini Nagydíj felvezetése során, hogy valószínűleg a tizedik erőnek számítanak. Ehhez képest a grove-i istálló abszolút a középmezőnyben szerepelt, a brit-thai pilóta pedig a pontszerző 10. helyen ért célba, míg újonc csapattársa, Logan Sargeant a debütánsok közül a legjobban szerepelve 12. lett.

f1-albon-williams-bahrein



Albon nem is győzte dicsérni a Williamst, amely szerinte a második legtöbbet fejlődő alakulat tavalyhoz képest a dobogóra jutó Aston Martin után: „Valójában egy igen kemény verseny volt. A szél és minden más szerintem mindenkinek instabilabbá tette az autókat, és különösen alacsony leszorítóerő mellett vált trükkösebbé a helyzet. Szóval roppant büszkévé tesz, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk ilyen körülmények között” – mondta el a Formula.hu jelenlétében Albon.

„Biztos vagyok benne, hogy mindenki az Aston Martinnal foglalkozik és azzal, hogy mekkorát léptek előre a dobogóval, de szerintem ilyen téren mi vagyunk a másodikak. Ha megnézzük a tavalyi évet és hogy mennyit fejlődtünk 12 hónap alatt, akkor azt kell mondanom, hogy lenyűgöző munkát végeztünk. Természetesen segít, hogy jó a megbízhatóságunk, de akkor is jó a pontszerzés az első futamon.”

Arra a kérdésre, hogy a Bahrienben látottak jelenthetik-e a Williams valós pozícióját a mezőnyben, Albon egyszerre adott óvatos és bizakodó választ: „Igen, így gondolom. A hétvége előtt nem mondtam volna ezt, de most már ki tudja? Nem is kvalifikáltunk a megérdemelt helyünkre, szerintem előrébb kellett volna végeznünk, ami könnyebbé tette volna a futamunkat is. De ez mutatja a fejlődésünket, szóval izgatott vagyok. Nem akarom persze túl optimista lenni, ugyanakkor tudom, hogy érkezik néhány dolog a következő pár versenyen, ami segíthet nekünk még előrébb törni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: