DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso: Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Az Aston Martin ugyan végül nem tudott harcba szállni a rajtelsőségért az időmérőn, ám Fernando Alonso szerint így is álomszerű, ami velük történik.

Bár az Aston Martin a teszten és a szabadedzéseken mutatott kiváló forma ellenére sem tudott harcba szállni a pole-pozícióért a Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzésén, a silverstone-i alakulat így is elégedett lehet, az AMR23-as versenygép ugyanis immár éles körülmények között is bizonyította, hogy hatalmas előrelépést jelent a tavalyi modellhez viszonítva. Az istálló színeiben első hétvégéjét teljesítő Fernando Alonso az ötödik legjobb időt érte el, míg a sérüléssel bajlódó Lance Stroll fájdalmai ellenére is a nyolcadik helyre kvalifikált a méregzöld négykerekűvel.

A kétszeres világbajnok arcán nyoma sem volt csalódottságnak az időmérőt követő interjúk során, szerinte ugyanis eddig az egész hétvége álomszerűen alakult a csapat számára. „Az egész hétvége egy álom, egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. A kvalifikációt megelőzően fél másodperces lemaradást prognosztizáltunk a Red Bull-lal szemben, és ha jól sejtem, akkor épp öt-hat tizeddel előztek meg minket. Valójában keresem a szavakat, mert nyolc hónappal ezelőtt az egész projekt csupán egy hazárdjáték volt, most pedig a Ferrarival és a Mercedesszel harcolunk egy olyan autóval, amely a jövőben még többre lehet képes. Az egész szürreálisnak érződik, de boldogan elfogadjuk a helyzetet” – vigyorgott Alonso a Formula.hu helyszíni tudósítójának jelenlétében.



A rutinos spanyol tehát a harmadik sorból várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon, amelyen kihasználná az AMR23-as bizakodásra okot adó versenytempóját. „Annyira furcsa, hogy az ötödik helyről rajtolunk és még így is többet akarunk elérni a versenyen. A három élcsapat tavalyi előnyéből kiindulva azt hittük, hogy idén is elérhetetlenek lesznek majd, ezért mindössze a középmezőny elejét céloztuk meg, erre most valós esély van arra, hogy a Ferrarikkal harcoljunk a dobogóért, ami egészen hihetetlen. Továbbra is a földön maradunk és keményen dolgozunk, holnap pedig igyekszünk hibamentes futamot teljesíteni jó stratégiával és bokszkiállásokkal, aztán meglátjuk, mire lesz elég.”

Az Aston Martin kétségkívül a legnagyobb fejlődést produkálta az istállók közül a 2022-es szezon végéhez viszonyítva, Alonso azonban várna még egy kicsit, hogy mindez végleg bebizonyosodjon, ám bizakodó a folytatással kapcsolatban. „Azt eddig is tudtuk, hogy a Red Bull előttünk lesz, most pedig már nincs mit rejtegetnünk. Mindazonáltal várjunk Dzsiddáig és Melbourne-ig, hogy továbbra is fent tudjuk-e tartani ezt a formát, azok ugyanis teljesen eltérő karakterisztikájú pályák. Ez még egy teljesen új koncepció köré épített autó első verziója, a továbbiakban pedig rengeteg fejlesztéssel készülünk, szóval optimista vagyok” – zárta a kétszeres világbajnok.

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: