DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Tsunoda higgadtabb lett az AlphaTauri csapatfőnöke szerint

Nyugodtabbá és érettebbé vált Yuki Tsunoda az előző F1-es idény során Franz Tost szerint. A csapatvezető elmondása szerint a japán pilóta már sokkal kevesebbet dühöngött a rádión, de a technikai dolgokban is rengeteget fejlődött.

Bár a tehetségét eleinte kevesen vitatták, Yuki Tsunoda főként a csapatrádión keresztüli beszólásairól és vehemens természetéről vált híressé első F1-es idénye után, így 2022-re az egyik legfőbb feladat számára az volt, hogy valahogyan kordában tartsa indulatait.

Ez azzal is párosult, hogy versenyképesebbé kellett válnia, mivel a bemutatkozó szezonban jelentősen elmaradt korábbi csapattársától, Pierre Gaslytól, így több szempontból is fejlődnie kellett. Ezt végül sikerült elérnie a főnökei szerint.

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke például továbbra is hisz abban, hogy egy pilóta számára legalább három év kell ahhoz, hogy megmutassa valódi képességeit egy F1-es autóban, Tsunoda tavalyi szerepléséről pedig abszolút pozitívan nyilatkozott.



„Elég jól fejlődött. Nem volt könnyű szezon számára, mert mindig az autó teljesítményétől függött, de azt kell mondanom, hogy sokat fejlődött, különösen az utolsó néhány versenyen. A kvalifikáción is elég erős volt. Rengeteget tanult és alig volt hallható rossz vagy érzelmes kommunikáció a rádión” – utalt Tost a korábbi érzelmi kitöréseire a rádión, ami sokszor hangos káromkodással párosult.

A koncentráció a kulcs

Tost szerint Tsunoda számára az a legfontosabb, hogy minél jobban a Formula-1-re fókuszáljon. A szakember persze amellett, hogy megdicsérte a japán pilótát, elismerte azt is, hogy még mindig lenne hová fejlődnie.

„Javított a technikai megértésen a mechanikai oldalról, az aerodinamikai oldalról, és a versenyen való gumikezelése is sokkal jobb lett. Most már csak jobban kell koncentrálnia a Formula-1-re, hogy mindenre jobban felkészüljön. Az összes különböző területre. Nem arról van szó, hogy Yukinak hatalmas hiányossága lenne, mert elég jó, de minden különböző területen fejlődnie kell ahhoz, hogy a következő szintre léphessen” – idézte Tost szavait a GPFans.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: