DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Herbert egyelőre nem számít őrségváltásra a Mercedesnél

George Russellnek még várnia kell a trónfosztásra – véli Johnny Herbert, a brit szerint ugyanis Lewis Hamilton erősebben fog visszatérni 2023-ban.

George Russellt sokan már a Williamsnél eltöltött három idénye alapján is a jövő egyik világbajnokának kiáltották ki, azonban így is hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy a Mercedesnél már rögtön első közös szezonjukban le tudta győzni Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok F1-es pályafutása legrosszabb idényén van túl, ugyanis csupán a hatodik helyen végzett a bajnoki tabellán, miközben ifjú csapattársa Carlos Sainzt is megelőzve a negyedik pozíciót zsebelhette be a végelszámolásnál, ezzel pedig a harmadik olyan versenyzővé vált, aki csapattársként le tudta győzni Hamiltont. Sokak szerint ezzel már meg is történt az őrségváltás a Mercedesnél, mások azonban óva intenek, mondván, az idény végén látott forma alapján Hamilton bizony még fel tudja venni a kesztyűt az ifjú trónkövetelővel szemben. Utóbbiak közé tartozik a korábbi F1-es futamgyőztes, Johnny Herbert is, a brit szerint ugyanis a Russell irányából érkező fenyegetés motiválóan fog hatni a 38 éves szupersztárra.



„Véleményem szerint Lewis frusztráltan kezdte a tavalyi szezont, hiszen tudta, hogy az autó nem túlságosan versenyképes. Azt hiszem, mentális szempontból nem jól közelítette meg a dolgot, mert túlságosan is feszült volt, ahogyan bármelyik hétszeres világbajnok autóversenyző az lenne a nyolcadikat üldözve, amelyet elvettek tőle” – utalt vissza ismét Herbert a 2021-es Abu Dhabi szezonzáróra. „Most volt lehetősége mentálisan és fizikailag is felkészülnie. Lewis számára előnyös lehet a tudat, hogy George felől nagy nyomásra kell számítania. Egy versenyzőre mindig pozitívan hat, ha tudja, hogy a csapattársa öldöklő küzdelemre fogja késztetni, mert ilyenkor tisztában vagy vele, hogy neked is azonnal emelni kell a téten. Lewis ezt már többször is megmutatta a múltban, most azonban már a karrierje végéhez közeledik” – idézi a brit szakembert a PlanetF1.

 

Hamilton nem fogja könnyen megadni magát

Hamilton tavalyi veresége ellenére Herbert szerint még nem jött el az őrségváltás ideje a Mercedesnél, és 2023-ban sem fog. „A dolgok megváltoznak, amikor öregszel és egy sikerre éhes ifjú titán érkezik, egyszer pedig elérkezik majd a váltópont. Ez idén fog-e megtörténni? Meglepne, ha így lenne. Mindenesetre hatalmas és szoros küzdelemre számítok kettejük között, George ugyanis nagyon szeretné átvenni a stafétát Lewistől, ő azonban nem fogja azt könnyen átengedni. Ezt szeretnénk látni” – zárta gondolatait a 161 futamon rajthoz álló Herbert.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: