DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Binotto sorsa már a silverstone-i mutogatásnál megpecsételődött?

A tapasztalt F1-es újságíró szerint Mattia Binotto kezéből már a Brit GP-n elkezdett kicsúszni a gyeplő, amikor a kamerák előtt tartott „eligazítást”.

Számos nehézséggel kellett megküzdenie 2022-ben a Ferrarinak: az olaszok biztatóan induló szezonját megbízhatósági problémák, vezetői hibák, valamint érthetetlen stratégiai bakik vetették vissza. Utóbbira került sor a silverstone-i Brit Nagydíjon is, amikor a verseny utolsó szakaszában az addig élen álló Charles Leclerc-t egy biztonsági autós szakasz alatt a Ferrari érthetetlen módon kopott gumikon hagyta kint, miközben riválisai friss abroncsokra váltottak. Az újraindítást követően a monacóit sorra előzték meg ellenfelei, a versenyt pedig végül csapattársa, Carlos Sainz nyerte meg, élete első futamgyőzelmét aratva. A leintést követően emlékezetes jeleneteknek lehettünk szemtanúi, amikor a láthatóan frusztrált Leclerc-t az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto fenyegető ujjmozdulatok kíséretében próbálta megregulázni. 

Noha az eset után Leclerc és Binotto úgy nyilatkozott, hogy tisztázták a Silverstone-ban történteket, Peter Windsor, a tapasztalt F1-es újságíró szerint az olasz-svájci szakember „bukása” már azon a délutánon elkezdődhetett. „Véleményem szerint ez az egész akkor érte el a tetőpontját, amikor megmagyarázhatatlan módon kint hagyták Charles-t szenvedni a Brit Nagydíjon. Ő volt az egyetlen versenyző használt gumikon, és egyszerűen levadászták. Azt a futamot neki kellett volna nyernie” – magyarázta a brit szakember saját Twitch-csatornáján. „Érthető módon dühös volt, ezért mindenkire kiakadt, különösen Mattiára a levezető körön. Aztán amikor kiszállt az autóból, Binotto tette ezt a mozdulatot az ujjával, ami mintha azt jelentette volna, hogy „velem ne beszélj így, mert én vagyok a főnök”. Helytelenül cselekedett, én pedig rögtön azt gondoltam, hogy ennek a fickónak meg vannak számlálva a napjai. Egy olyan energiával teli versenyzőnek mint Charles Leclerc, nem mutogathatsz így, különösen, hogy ők hagyták kint őt a pályán.”

Binotto több szempontból is alkalmatlan volt



A Ferrari vezetősége az idényt követően úgy döntött, hogy meneszti pozíciójából a Scuderia színeiben 1995 óta tevékenykedő Binottót, akinek helyét az Alfa Romeótól érkező Frederic Vasseur foglalta el Maranellóban. Windsor meglátása szerint az olasz-svájci csapatfőnök gyengesége két területen is kidomborodott. „Az én meglátásom alapján két terület volt, ahol komoly problémák ütköztek ki nála. Az egyik a motordráma, amikor gyakorlatilag csaláson kapták őket, ez pedig az ő felelőssége volt, mert akkoriban ő felelt az erőforrásokért. Ennek ellenére maradhatott, ami rendkívül bizarr. Utólag visszanézve azt mondhatjuk, hogy kizárólag azért nem rúgta őt ki a Ferrari, mert az nyílt elismerése lett volna a csalásnak. Ehelyett elintézték egy ejnye-bejnyével és folytatták a munkát.”

„Mindemellett nem volt nála pontos határvonal az irányítást illetően a stratégiai és a versenyteljesítményért felelős csoportok között, beleértve a pilótákat is, ez pedig így nem működött. A stratégiáért három viszonylag fiatal mérnök felelt, akik úgy tűnt, hogy könnyedén bírálhatták felül a versenymérnököket. Klasszikus példája volt ennek a Magyar Nagydíj, ahol Leclerc-t a kemény gumikon tartották kint. Ez olyasvalami, amit Binotto nem vett észre, vagy csak egyszerűen túlságosan megosztottá vált a csapat a támogatói és az ellenzői között, ami így csúcsosodott ki” – zárta gondolatait Windsor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: