DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Steiner a versenyirányításról: Hibás a rendszer

Továbbra sem békült meg a tavaly történtek után a Haas csapatfőnöke, mivel többször is kiintették őket a versenyekről. Az FIA részéről bejelentett változásokról is úgy véli, még bőven lenne tennivaló.

2022-ben a Haas háromszor is megkapta a fekete-narancs zászlót meglazult első szárnyelemek miatt a futamok közben. A csapat részéről mindannyiszor jogtalannak éreztek a döntést, ráadásul később ezek miatt Austinban óvást nyújtottak be Fernando Alonso sérült autója ellen, mivel következetességet vártak el a stewardok részéről.

Ez ma sincs másképp Günther Steiner szerint, aki úgy gondolja, még rengeteg dolgon kellene javítani a versenyirányítást illetően. Az amerikai istálló csapatfőnöke erre azok után reagált, hogy az FIA közzétette, Steve Nielsen lett az új sportigazgató az F1-es vezetési struktúra átalakításának részeként, melynek keretein belül további bejelentéseket is tettek nemrégiben.



„Véleményem szerint még mindig sok a tennivaló. Nem mintha már minden rendben lenne. Úgy gondolom, hogy a versenyirányításban még sok tartalék van arra, hogy jobban teljesítsünk. Láthattuk az utolsó futamokon, hogy voltak olyan döntések, amelyekkel szerintem foglalkozni kell” – idézte Steiner szavait a Motorsport.

Következetességet várnak el

A szövetség részéről azóta már elismerték, hogy a sérült autók behívását illetően kissé túlreagálták a dolgokat, Steiner pedig őszintén elmondta, mi járt a fejükben az austini óvás idején.

„Megbüntettek minket, majd megváltoztatták a szabályokat. Az austini tiltakozás is elvi okokból történt. A rendszer a hibás, mert a szabályok nem ugyanazok mindenki számára, és szerintem az, ahogyan a versenyirányítás kezelte a dolgot, egyáltalában nem volt jó” – tette hozzá a csapatvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: