DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„A Formula-E unalmas az F1-hez képest” – Massa

Egy hosszú és őszinte interjúban mesélt jelenlegi feladatairól és jövőbeli terveiről Felipe Massa, aki többek között az elektromos szériáról is elmondta véleményét. A brazil szerint a sorozat túl bonyolult és unalmas is a Formula-1-hez képest.

Jelenleg az F1 nagyköveteként tevékenykedik, éttermet vezet, valamint a brazil Stock Car Pro Series bajnokságban versenyez Felipe Massa, aki nemrégiben interjút adott a ŚwiatWyścigów.pl nevű lengyel portálnak, a beszélgetés során pedig sok dolog szóba került.

Massa például korábbi csapattársait is jellemezte, de a Formula-E szériájáról is elmondta véleményét, ahol 2018 és 2020 között a Venturi csapatának tagja volt. Az egykori F1-es pilóta szerint a bajnokságban használt autókat jó móka volt vezetni, de a futamokat továbbra sem tartja túl izgalmasnak.

„Nagyon más az egész. Teljesen különböző egy Formula-1-es autótól és a mentalitás is más, különösen a versenyek során. A kvalifikáció elég vicces, de ott ez nem igaz, mert mindig a lehető legjobb kört próbálod megtenni, az autónak viszont nincs tapadása, ami elég szórakoztató. A futam viszont nagyon unalmas, mert nagyjából nyolc másodperccel lassabban mész a kvalifikáción futott köridődhöz képest és inkább mérnökként vezetsz, mint versenyzőként” – részletezte Massa.



„Minden az autó akkumulátorán múlik. Minden kanyarban tölteni kell, ami számomra unalmas ahhoz képest, amit az F1-ben kell tenned. Néha túl bonyolulttá válik, ha pedig nincs akkora töltöttséged, amire igazán szükséged lenne, akkor nagyon vigyáznod kell. Ez a versenyzők szemszögéből szórakoztatóbb is lehetett volna” – folytatta a brazil versenyző.

Esélyt adna az F2-es bajnoknak

Egy ideje már nincs brazil pilóta a Formula-1-ben, ez pedig idén sem lesz másképp, noha Felipe Drugovich megnyerte a Formula-2-es bajnokságot. A fiatal tehetség az Aston Martin tartalékosa lesz az előttünk álló szezonban, Massa azonban úgy véli, honfitársának csak akkor lehet valódi esélye egy ülésre, ha megmutathatja, mire képes.

„Szerintem fantasztikus munkát végzett, hiszen sikerült megnyernie az F2-t, ami igazán elképesztő. Hogy a megfelelő csapathoz szerződik-e vagy sem, azt lehetetlen megmondani, mert ahhoz, hogy F1-es pilóta legyen, lehetőséget kellene kapnia. Negatívum, hogy a harmadik évében lett bajnok, mert egy csapat nem tulajdonít akkor jelentőséget ennek, mintha valaki az első évében nyert volna. Majd meglátjuk, hogy mostantól lesz-e lehetősége vagy sem. Az Aston Martin harmadik versenyzőjének szerződött, de ott van Fernando (Alonso), és a másik pilóta a tulajdonos fia, szóval várnunk kell és meglátjuk” – árulta el a 41 éves pilóta.

Új szerepkörökben

Felipe Massa ugyan még nem akasztotta szögre a bukósisakját, ettől függetlenül a versenypályák mellett már másutt is helyt kell állnia. A sportággal kötött jelenlegi megállapodása szerint néhány versenyen a Formula-1 nagyköveteként láthatják a rajongók, Brazíliában pedig egy nívós éttermet üzemeltet.

„A Formula-1-es karriered után rengeteg mindent csinálhatsz, és azt kell mondanom, hogy nagyon boldog vagyok azzal, ahogyan a dolgok alakultak. Még mindig versenyzek a stock autókban, az pedig nem hiányzik, hogy a Formula-1-ben minden nap dolgozzak. Elég jól érzem magam, visszaköltöztem Brazíliába, van ott egy kis üzletem és egy éttermem is. Ez egy híres monacói steakhouse bar, amit elhoztam Brazíliába és nagyon virágzik” – mondta Massa, aki a jövőben a Le Mans-i 24 óráson is szívesen kipróbálná magát.

„Egyelőre csak Le Mans-ban szeretnék elindulni. Nem akarok részt venni a WEC-bajnokságban, mert más dolgom van. Boldog vagyok, hogy Brazíliában élhetek. A WEC-bajnoksághoz ott kell élned, ott kell dolgoznod teljes egészében a csapatért és minden másért” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: