DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas: Az Audi az élmezőnybe viheti a Saubert

Ugyan erősen kérdéses, hogy Valtteri Bottas még tagja lesz-e a Sauber csapatának az Audi megérkezésekor, de a finn úgy gondolja, hogy az arculatváltás az élmezőnybe repítheti a csapatot.

Az előttünk álló szezon végeztével az Alfa Romeo kiszáll a száguldó cirkuszból, s két átmeneti év után az Audi támogatásával és motorjával folytatja a Formula-1-ben a Sauber istállója. Jelenleg Valtteri Bottas és Guanyu Zhou alkotja a csapat pilótapárosát, s bár nem túl valószínű, hogy ez 2026-ban is így lesz, azért előbbi mégis elmondta, milyen várakozásai vannak a kooperációt illetően.

„Abszolút megvan a lehetőség, hiszen a megfelelő emberek dolgoznak mindkét helyen.” - mondta Bottas a Racernek. „Eléggé fiatal csapatunk van, akik elég széles látókörrel rendelkeznek, ami jó. Jó a gyárunk felszereltsége és a szélcsatornánk is fantasztikus.”



„Természetesen megvannak a magunk határai, hiszen a kiscsapatok közé tartozunk, hiszen a legkiválóbb szakemberek mégiscsak a Red Bullt és a Mercedest erősítik, de biztos vagyok benne, hogy ezen is változtatni tudunk majd a jövőben, így néhány fontos szakember és némi pénzzel jelentős különbséget teremthetnek 2022-ben például sokáig tartott az új alkatrészek legyártása, a jövőben ennek megváltoztatása is sokat jelenthet majd.”

 

A Mercedestől hozott tudást

Miközben a Sauber az Audival közös jövőre készül, Bottas már a 2022-es autó fejlesztéséből is kivette a részét, hiszen korábban a mezőny legjobb csapatánál versenyzett.

„Természetesen minden korábbi tapasztalatomat megpróbáltam a csapat javára fordítani, legyen szó technikai, vagy akár irányításbeli tanácsról. Amikor láttam valamit, szóltam nekik, hogy a paddock másik végén ezt a srácok másként csinálták. Az autón is próbáltam néhány aprósággal segíteni, de természetesen nem adhattam át minden információt.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: