DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sorsdöntők lehetnek az Aston újításai

Hatalmas előrelépést jelentenek az F1-es Aston Martinnak az újonnan épülő létesítményei, a hamarosan nyíló gyár és szélcsatorna nagyobb önállóságot biztosít majd a briteknek a Mercedestől.

A brit istálló dolgozói jelenleg a volt Jordan csapat gyárát, valamint a főépület mellett elhelyezett ideiglenes „kabinokat” használják, míg a szélcsatornás tesztek elvégzéséhez egészen Brackley-ig kell elmenniük, ahol a Mercedes létesítményében tesztelhetnek. Lawrence Stroll gárdája komoly fejlődésre készül a következő pár szezonban, ezt mutatja a kétszeres világbajnok Fernando Alonso leigazolása is az Alpine-tól, ehhez pedig újabb lépéssel közelebb kerülhetnek, hiszen májusban megnyílik új gyáruk Silverstone-ban, 2024-től pedig már saját szélcsatornájuk is használható lesz.

Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows, aki korábban a Red Bull csapatát erősítette, úgy véli, a Mercedestől való önállóság mellett pénzügyi okokból is jobban megéri a saját szélcsatorna építése, különösen a mostani költségsapka időszakában.

„A hatékonyság nagyjából az egészet lefedi” – idézi Fallowst a RacingNews365.com az új beruházásokkal járó előnyöket illetően. „Egy versenyképes csapat arról ismerhető fel, hogy gyorsan tud változtatni, a lehető legrövidebb idő alatt tud eljutni a tervezéstől a megvalósításig. Az ilyen típusú létesítményekkel nagy ugrások érhetők el hatékonyság terén, és természetesen a költségplafon miatt mindent meg kell tenned, hogy maximalizálni tudd a hatékonyságot a költségeken belül.”

„Ha valamit olcsóbban tudsz legyártani, ez azt jelenti, hogy többet is tudsz belőle készíteni. Egy-két fejlesztéssel többet is tudunk hozni, erre korábban időbeli és pénzbeli korlátozásaink miatt nem volt lehetőség. Ebből a szempontból nagyon nagy lépés ez. Felépíteni egy csapatot hosszú folyamat, és minden apró dolog mérföldkőnek számít, hozzájárulnak ahhoz, hogy azon a szinten operálhassunk, ahol szeretnénk” – mondta a Motorsportnak a technikai igazgató.

Mike Krack csapatfőnök szerint az új létesítmények a csapat dinamikáját és logisztikáját tekintve is sorsdöntők lesznek: „Nagyban megkönnyíti a csapaton belüli kommunikációt az, hogy nem kell többé folyton megbeszéléseket szerveznünk. Az, hogy egymástól távoli helyeken kellett dolgoznunk, gyakran természetes akadálya volt a tervezést érintő párbeszédjeinknek. A másik dolog a logisztika volt, a folyamatos szállítás után most sokkal másabb és egyszerűbb lesz” – nyilatkozta Krack.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: