DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mégis kap F1-es tartalékversenyzői feladatokat is Ricciardo a Red Bullnál

Bár korábban csak szimulátor- és reklámtevékenységekről esett szó, Christian Horner megerősítette, hogy egyes futamokon az ausztrál lesz a tartalékpilótájuk.

Miután Daniel Ricciardo kénytelen volt távozni a McLarentől és ezáltal a Formula-1-es rajtrácson sem talált magának másik ülést 2023-ra, korábbi csapata, a Red Bull nyújtott neki mentőövet azzal, hogy leigazolta őt harmadik pilótának. Korábban úgy fogalmaztak az istálló vezetői, hogy főként egyfajta nagykövetként számítanának a többszörös nagydíjgyőztes pilótára a promóciós eseményeiken, valamint némi szimulátormunkát bíznának rá, miközben néhány versenyhétvégén is tiszteletét tenné ezekben a szerepkörben.

Most azonban Christian Horner csapatfőnök a Speedcafénak nyilatkozva elárulta: Ricciardo emellett az egyik tartalékpilótájuk is lesz. Ezt a posztot alapvetően Liam Lawson tölti be a Red Bullnál, ám mivel a fiatal versenyző a japán Super Formulában fog rajthoz állni 2023-ban, egyes nagydíjakon nem lesz bevethető. Ekkor juthat szerephez Ricciardo, aki azokon a futamokon, amelyeken jelen lesz, a hivatalos tartalékversenyzői pozíciót is betölti majd az energiaitalosok számára.

f1-ricciardo-redbull-2022



„Daniel jelen lesz néhány versenyen, amelyeken nyilván ő lesz így a tartalékversenyzőnk. Valószínűleg részt vesz némileg a gumitesztelésben, hogy segítsen nekünk a Pirelli programjában, amelyet szétosztottak a csapatok között. Némi szimulátormunkát is el fog végezni” – magyarázta Horner. „Ezeket fogja csinálni, emellett nyilván a rengeteg szponzorunk és partnerünk miatt sok reklámtevékenységünk is lesz – főleg az amerikai terjeszkedés révén, ahol Daniel már alapvetően lakik és ahol három nagydíjat fognak rendezni –, így igencsak sűrű programja lesz a következő szezonban.”

 

Ricciardo kiszerethetett az F1-ből

Horner arról is beszélt, hogy minden szempontból logikusnak tartották a csapatnál, hogy szerződtessék az ausztrált – azt ugyanakkor újfent hangsúlyozta, hogy versenyzői ülést egyáltalán nem terveznek biztosítani számára a Ricciardo által remélt 2024-es visszatéréshez:

„Meglepődtünk, hogy Daniel elérhetővé vált a piacon. Azzal, hogy a Red Bullnál nevelkedett juniorként, értelmét látta annak, hogy visszahozzuk a csapatba. Úgy gondolom, Daniel kissé kiszeretett a Formula-1-ből. Volt néhány igen kemény szezonja, különösen az idei. Abszolút láttuk értelmét annak, hogy harmadik pilótaként támogató szerepet töltsön be a versenyzőink mellett a gyárban, a versenyeken és a kereskedelmi partnereinknél, hiszen ő jelenleg az egyik legismertebb arc a Formula-1-ben és azon kívül. Remélhetőleg eközben Daniel újra megtalálja a Formula-1 iránt érzett szenvedélyét. De egyértelműen nincs tervünk másként használni őt, mint harmadik pilótaként az említett teendőkre és kereskedelmi tevékenységekre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: