DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Nem az én irányomba fejlődött az autó” – Sainz

Nehezen birkózott meg a Ferrari idei F1-es autójával Carlos Sainz, aki csalódottnak érzi magát az idényben történtek miatt. Bár 2022-ben az első futamgyőzelmét is megszerezte, mégis elégedetlen.

Kiválóan kezdte a 2022-es évet a Ferrari, de a csapaton belül főleg Charles Leclerc lehetett boldog. A monacói jelentős előnyre tett szert, amit aztán később az egyéni, valamint a csapat által elkövetett hibák, továbbá a Red Bull gyors javulása miatt viszonylag hamar elveszített. Leclerc ennek ellenére papíron egészen a Japán Nagydíjig versenyben volt a világbajnoki címért, csapattársa viszont jóval többet küzdött az autóval.

A monacóival ellentétben Carlos Sainz nem igazán érzett rá a maranellóiak versenygépére, ez pedig elég sok gondot okozott számára. Noha Silverstone-ban első pole-pozícióját és futamgyőzelmét is megszerezte, ennek ellenére nemrégiben őszintén megvallotta, elégedetlennek érzi magát.

„Nem fogok hazudni, az év első fele túl nehéz volt számomra is ahhoz képest, amire számítottam. Nem vagyok teljesen elégedett az idei szezonnal. Minden autóval, amit eddig vezettem, rögtön felpörögtem, de most ez volt az első alkalom, hogy két-három tizeddel elmaradtam az elérhető tempótól. Tényleg le kellett szegnem a fejem, hogy kitaláljam, hol van az a két-három tized” – mesélte a Motorsport-Total számára adott interjúban.

„Charles (Leclerc) rendkívül jól vezetett a szezon első felében, ami egy kicsit jobban megmutatta nekem a határaimat, és végül megtaláltam őket. Jó szintre jutottam ezzel az autóval, és ez most az alap, amivel jövőre elindulhatok” – folytatta Sainz.

Nem neki fejlesztették az autót



A Ferrari versenyzője arra a felvetésre is reagált, miszerint a fejlesztések olyan irányba haladtak, melyek neki kedveztek volna, mivel az idény előre haladtával egyre jobban felvette a ritmust. Véleménye szerint ez abszolút képtelenség.

„Olvastam valahol, hogy az autó az én stílusom felé fejlődött, de tudom, hogy ez teljesen téves! Ugyanolyan, mint a szezon elején volt, csak nem vagyunk olyan gyorsak a Red Bull és a Mercedeshez jelenlegi szintjéhez képest. Egyszerűen megtanultam, hogyan kell vezetni. Változtattam a személyes vezetési stílusomon, és kicsit jobban a kedvemre hangoltam a beállításokat, de az autó nem az én irányomba fejlődött. Remélem, hogy ezt nem fújják túl nagyra, mert ez teljesen téves, és nem az év sztorija. A Mercedes és a Red Bull szimplán megelőzött minket és ennyi” – magyarázta a 28 éves pilóta.

Nem Silverstone volt a legjobb hétvégéje

Bár a Brit Nagydíj során igazán kijött a lépés Sainz számára, a spanyol úgy érzi, voltak olyan esetek, amikor jobban teljesített az esztendő során.

„Természetesen a győzelem volt a csúcspont. Az első győzelem az F1-ben különleges dolog, főleg Silverstone-ban a Ferrari számára, mert egy nagyon különleges helyszín, de szerintem sokkal jobban mentem Brazíliában vagy Austinban. Az idei szezon legjobb hétvégéje talán Brazília volt, ahol a büntetés nélkül valószínűleg a második helyről indulhattam volna és a főfutamon a győzelemre is meglehetett volna az esélyem. Úgy gondolom, hogy a szezon második felében gyorsabb voltam, de természetesen mindig emlékezni fogok az első győzelemre” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: