DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

30 lóerővel jobb lesz az új Ferrari-motor?

Sajtóértesülések szerint az átdolgozott F1-es erőforrás teljesítményéből többet és hosszabb ideig használhatnak majd a pilóták.

Nemrég már fény derült néhány részletre a Ferrari 2023-as autójával kapcsolatban, most pedig a spanyol Soymotor számolt be arról saját forrásaira hivatkozva, hogy a megbízhatósági fejlesztésekkel együtt harminc lóerő plusz is érkezik a vörösök motorborítása alá. 

Korábban mi is írtunk arról, hogy a Ferrari végül 2022 nagy részét, az idény második felét pedig jelentős mértékben annak szentelte, hogy átvariálja az erőforrást, és át is tervezte bizonyos elemeit (állítólag főleg a belsőégésű motor felső részét) úgy, hogy nemcsak a megbízhatósági problémákat hárítsa el, de ennek apropóján teljesítményt is nyerjen.

f1-ferrari-2022-engine



A hírek szerint a belsőégésű motor befecskendezéső rendszerét tervezték át teljesen, ugyanis az idény során az derült ki, hogy a 2022-es verzió nem működik hatékonyan, emiatt pedig jelentős hőhatásoknak és konkrét fizikai erőhatásoknak teszi ki nemcsak saját magát, de a turbót, illetve az MGU-H-t is. Ezzel oldják meg a megbízhatósági gondokat, ugyanakkor jelentős teljesítménynövekedést is várnak a változtatástól.

A Soymotor úgy tudja, hogy nem önmagában a motor lesz harminc lóerővel erősebb, hanem a megbízhatósági kérdések megoldásával ennyivel többet használhatnak a versenyzők, ráadásul hosszabb ideig. A portál szerint a csúcsteljesítmény nem változik, de a versenyeken sokat jelenthet ez a változtatás: több lóerőt használhatnak, mint eddig, ráadásul hosszabb etapokon használhatják azt a sokat, mint eddig. Ezek alapján nem az egykörös tempó fogja ezt megérezni, hanem a versenytávon nyerhet vele sokat a Scuderia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: