DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Leclerc a fiatal önmagára emlékeztette Vettelt

Charles Leclerc két szezonon keresztül volt Sebastian Vettel csapattársa az F1-ben, az együtt töltött idő alatt pedig a német úgy érezte, mintha fiatalabbik énjével futott volna össze.

Kimi Raikkönen helyére érkezett meg a Ferrarihoz Charles Leclerc 2019-ben, amikor a monacói versenyző még csak második idényére készülhetett a Formula-1-ben. A maranellóiaknál töltött első évében elég gyorsan maga mellé állította a csapatot, mely végül 2020-ban határozott úgy, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel szerződését.

A német pilóta négyszeres világbajnokként egy gyerekkori álmát szerette volna teljesíteni az olaszokkal, amire jó esélye is nyílt 2017-ben és 2018-ban, végül azonban nem sikerült megszerezniük együtt a világbajnoki címet. Vettel a Beyond the Grid podcastben nemrégiben elismerte, hogy elbukott a csapatnál, ugyanitt pedig arról is beszélt, milyen volt a viszonya fiatal csapattársával.

„2017-ben egy remek autóval rendelkeztünk, de alulmaradtunk. 2018-ban megint alulmaradtunk, mert egyszerűen nem tartottuk a fejlesztési tempót, visszaestünk és vereséget szenvedtünk. 2019 aztán egy kicsit furcsa év volt, mert a szezon eleje nem adott nekem olyan lendületet, ami miatt azt éreztem volna, hogy versenyben vagyunk. Ilyenkor elkezd az ember gondolkodni, hogy valójában mi lehetett a probléma az elmúlt néhány évben, és talán túl sok gondolatom is volt, de akkor jött Charles” – kezdte mondandóját Vettel.



„Az ő karrierje és az élete egy teljesen más időszakában volt akkor. Viccesen alakult, mert figyeltem őt, és szerintem nagyon jól kijöttünk egymással. Nagyon élveztem az együtt töltött időt. Tanított nekem néhány dolgot, nem feltétlenül a vezetésről, de egy kicsit olyan volt, mintha a fiatalabbik énemet nézném, és tényleg kellett egy kis idő, hogy ezt megértsem” - árulta el az idei szezon végén visszavonult versenyző, aki úgy érzi, az ekkoriban megszerzett tapasztalatok számítanak a legtöbbet.

„A célom az volt, hogy megnyerjem a bajnokságot, és ideális esetben ezt sok futamgyőzelemmel tegyem meg. Talán egy kicsit elvesztettem magam ebben a folyamatban, és a futamaim itt-ott nem voltak a legjobbak, de ennek ellenére a tanulságok voltak a legfontosabbak. 2020-ban aztán ez az érzés kezdett növekedni bennem az akkori helyzet és a világjárvány miatt. Érdekes, de én ezt csak életnek nevezném. Szerintem mindannyian így vagy úgy, de átmegyünk ezen. Én sem vagyok kivétel, nincsen ebben semmi különös” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: