DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vigna: A Ferrarinak nem elég jó a második hely

A Ferrari vezérigazgatójaként tevékenykedő Benedetto Vigna egyáltalán nem elégedett a csapat év végi konstruktőri második helyével, amiről meg is fogalmazta a maga markáns véleményét.

A szezon elején úgy tűnt, a Ferrarit kell majd legyőznie annak, aki idén világbajnok akar lenni, s végül ez így is lett, hiszen Leclerc előtt lett világbajnok Verstappen, míg a Red Bull a Ferrarit megelőzve lett konstruktőri győztes, azonban nemhogy legyőzték a Ferrarit, de le is lépték az olaszokat.

A napokban szárnyra kelt a hír, hogy a Ferrari hamarosan bejelenti Mattia Binotto csapatfőnök távozását, ezt pedig a Scuderia vezérigazgatójának szavai is inkább csak megerősítik, mintsem cáfolnák, ugyanis az egyébként Binotto ideiglenes utódjaként is felmerülő Benedetto Vigna nem elégedett a 2022-es szezon végeredményével.



„Nem vagyok elégedett a második hellyel, mert ha második vagy, az azt jelenti, hogy te vagy az első, aki veszít” – mondta a CNBC-nek Vigna. Kétségtelen, hogy előrébb léptünk, és elégedett is vagyok azzal a fejlődéssel, amit idén produkáltunk, de nem a konstruktőri második pozícióval. Mindazonáltal szerintem megvan a csapatban a potenciál, hogy idővel jobbá váljunk.”

A 2022-es volt a Ferrari 14. szezonja zsinórban, mikor sem az egyéni, sem a konstruktőri világbajnoki címet nem tudta elhódítani. Utoljára 2012-ben, Fernando Alonsóval nyílt valós esélyük a végső siker megszerzésére, azonban a 2008-as konstruktőri vb-cím és Kimi Raikkönen egy évvel korábbi sikere óta várat magára az olaszok következő világbajnoki elsősége.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: