DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Bármikor bejelenthetik Binotto lemondását

A Ferrari csapatfőnöke benyújtotta lemondását, erről a hivatalos megerősítés akár már a pénteki nap folyamán megérkezhet – számolt be először az olasz sajtó, majd a globális F1-es média.

A Ferrarit 2019 óta vezető Mattia Binotto lehetséges távozása már az Abu Dhabi Nagydíjon felmerült, azzal a forgatókönyvvel, hogy az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur veheti át a helyét. A hétvégén a csapat és Binotto tagadta a hírt.

Pénteken azonban az olasz Corriere della Sera számolt be arról, hogy Binotto lemondását gyakorlatilag bármikor bejelenthetik. A jól értesült olasz lap arról írt, hogy a svájci születésű csapatvezető és a vállalat felsővezetése a távozás feltételeiről tárgyalnak. A Corriere szerint Binotto döntött a lemondás mellett, mert úgy érzi, a Scuderia elnökétől, John Elkanntól nem kap teljes támogatást. Elkann az Olasz Nagydíjon még azt nyilatkozta, Binotto székét nem fenyegeti veszély – viszont hozzátette, a csapatnak minden területen javulnia kell.



 

Az olasz lap szerint akár már a pénteki nap folyamán megérkezhet a hír – erről értesült a Formula.hu is. A Ferrari ellenben azt kommunikálta, hogy semmilyen hivatalos bejelentenivaló nincsen ez ügyben.

A Formula.hu információi szerint Benedetto Vigna, a cég vezérigazgatója átmeneti jelleggel átveszi a csapatfőnöki teendőket, hogy a 2023-as autó fejlesztését felügyelje. Ezt követően az Alfa Romeótól átszerződő Vasseur-nek adja át a csapatfőnöki pozíciót.

A The Race további adalékokat említ a történetben: a lap szerint Binotto és Elkann eltávolodtak egymástól, továbbá a 2025 végéig szerződéssel rendelkező Charles Leclerc tábora is a csapatfőnökcserét támogatja. Vasseur Leclerc csapatfőnöke volt a Saubernél töltött első szezonban és a Formula-3-ban is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: