DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Binotto reagált a kirúgásáról szóló pletykákra

A Ferrari F1-es csapatvezetőjéről néhány napja tényként kezelte az olasz sajtó, hogy távoznia kell a posztjáról, de Abu Dhabiban úgy fogalmazott: nyugodt és csak a csapat fejlődésére koncentrál.

Néhány napja röppentek fel a híresztelések arról az olasz sajtóban, hogy Mattia Binotto az idei felemás szezon után távozhat a Ferrari Formula-1-es csapatvezetői székéből. Már az utódját is tudni vélték: az Alfa Romeót irányító Frederic Vasseur neve került elő a leginkább a pletykák során.

A Scuderia rövid közleményben igyekezett gyorsan elejét venni a találgatásoknak, amelyben jelezték, hogy alaptalanok a pletykák. Ennek ellenére természetesen Binotto nem kerülhette ki az erre vonatkozó kérdést a szombati sajtótájékoztatón:

binotto-ferrari-abudhabi-1



„Amikor napvilágot láttak a pletykák, beszéltem az elnökünkkel, John Elkann-nal. Nyíltan megvitattuk, mi a legjobb módja az előrelépésnek. Úgy döntöttünk, hogy kiadunk egy közleményt, mert talán ez a legjobb módja, hogy lezárjuk a találgatásokat. Egyértelműen vannak pletykák, de teljesen alaptalanul” – fogalmazott a Formula.hu jelenlétében Binotto, hozzátéve: mivel a Ferrariról van szó, eleve gyakoribbak az ilyen jellegű pletykák.

Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy határozottan ki tudja-e jelenteni, hogy 2023-ban is ő lesz a maranellóiak csapatfőnöke, így reagált Binotto: „Nyilván nem én fogom ezt eldönteni, de meglehetősen nyugodt vagyok. Ennek oka pedig az, hogy mindig nyitott, őszinte és konstruktív megbeszéléseket folytatunk a főnökeimmel, az elnökkel, és nem csak rövid, hanem közép és hosszú távon is. Ha pedig visszatekintünk a szezonra, akkor igen, voltak hullámzásaink. Jelenleg nem a miénk a leggyorsabb autó. De úgy vélem, a legfontosabb célunkat elértük, ami az volt, hogy újra versenyképesek legyünk.”

„A gyárban dolgozó csapatunk teljes mértékben 2023-ra koncentrál, hogy fejlődhessünk” – folytatta a vörösök vezetője. „Emellett szerintem az idei évünk kiemelkedő volt a pole-pozíciókat és az időmérős tempót illetően. A versenytempó terén már kevésbé, úgyhogy azon valamelyest javítanunk kell, mert a stratégia és bármi más is egyszerűbb, ha egy erős autóval rendelkezel. Szóval nyugodt vagyok, sőt arra koncentrálok, mit kell tennünk a csapattal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: