Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 10. szombat
F1

Binotto: Vettellel kudarcot vallottunk

Sebastian Vettel korábban kudarcnak nevezte a Ferrarinál töltött időt, ezzel pedig egyetértett az olaszok csapatfőnöke. Mattia Binotto szerint nem használták ki a lehetőségeiket.

2015-ben négy világbajnoki címmel a háta mögött, hatalmas reményekkel érkezett meg a Ferrarihoz Sebastian Vettel, aki rögtön első szezonjában futamgyőzelmeket ünnepelhetett a maranellói alakulattal. Bár a rákövetkező évük nem alakult túl jól, 2017-ben és 2018-ban is komoly esélyük volt a világbajnoki cím elhódítására.

Ez végül csak álom maradt, hiszen mindkétszer a Mercedes és Lewis Hamilton ünnepelhetett, ráadásul az idő előre haladtával Vettel is egyre többet hibázott, míg végül 2020 elején úgy döntött a csapat, hogy nem hosszabbít vele. A német versenyző kudarcnak titulálja azt az időszakot, most pedig Mattia Binotto is elmondta véleményét erről.



„Szerintem igaza van. Amikor csatlakozott a Ferrarihoz, az volt az ambíciója, és a célja, hogy bajnoki címet nyerjen a Ferrarival, és ez volt a mi álmunk is, szóval ez így összességében kudarc volt a pilótának, de kudarc volt a csapat számára is” – idézte Binotto szavait a GPFans.

Vettel utolsó futamgyőzelmét is a Ferrarival szerezte, később az Aston Martinnal ez ugyanis már nem jött össze a számára, az idei szezon végén pedig elbúcsúzott a Formula-1-től.

„Nagyon közel volt a bajnoksághoz 2017-ben és 2018-ban is. Volt tehát pár lehetőségünk, de nem sikerült élni ezekkel. Azt hiszem, amikor ez a végső célod, aztán nem éred el, az egy kudarcnak számít” – tette hozzá a csapatvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: