DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo: A Red Bull a legvalószínűbb opció

A kilencedik helyen zárt az idei utolsó futamon Daniel Ricciardo, akinek jövőre már nem maradt hely a mezőnyben. Az ausztrál nyilatkozata során ismét erősen utalt arra, hogy visszatérhet korábbi csapatához.

Már jó ideje tudni lehet, hogy Oscar Piastri érkezik Daniel Ricciardo helyére a McLaren istállójához, ám a 33 éves pilóta azóta sem talált helyet a következő évre. Ennek egyik oka, hogy versenyképes autóval akart rendelkezni, habár állítólag a Haas csapatától is érdeklődtek iránta.

Ricciardo tehát biztosan nem lesz jelen a jövő évben, ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy teljesen távol marad a sportágtól, hiszen tartalékosként még jelen lehet, a versenyző pedig elárulta, 2023-ban valószínűleg újra a Red Bull lesz a munkaadója, melytől 2018 végén távozott korábban.



„A Red Bull a legvalószínűbb hely számomra. Nem tudom 100 százalékig megmondani, amíg nem írják alá a dolgokat, de most biztosan ehhez állok a legközelebb. Ha így lesz, akkor nem leszek ott mind a 24 futamon, hiszen akár még a rajtrácson is lehetnék. Világossá tettem, hogy szükségem van egy kis időre, hogy egy kicsit elvonuljak és magammal foglalkozzak, de valamilyen mértékben itt leszek, és megpróbálok részt venni a munkában” – mondta el a Sky Sportsnak.

Ricciardo kicsivel korábban egy másik interjúban még a ViaPlay mikrofonja előtt beszélt arról, miért is lesz szüksége a pihenőre.

„Néhány dolog elég rosszul sikerült, szóval voltak pillanatok, amikor határozottan vártam már, hogy vége legyen. Kemény volt. De alapvetően mindig folytatni akarod, tovább akarsz lépni a következő futamra, szóval mindig vannak hullámvölgyek, viszont ez is a sport szépségéhez tartozik. Sokat játszik az érzelmeiddel, a szenvedélyeddel. A végén legalább pontokat szereztünk, aminek nagyon örülök, és úgy éreztem, hogy ez egy jó verseny volt, de már tényleg várom a pihenést” – beszélt érzéseiről Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: