DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

A szókimondásban követni fogja Vettelt Norris

A fiatal brit a négyszeres világbajnoktól tanulta meg, milyen témákban hallathatja a hangját versenyzőként. Abu Dhabiban nem sikerült a csoda, az Alpine megelőzése a tabellán, de Norris erős hatodik helyen ért célba, ráadásként a leggyorsabb körrel.

Sebastian Vettel volt az Abu Dhabi Nagydíj fontos szereplője – az F1-ben töltött 16 szezon után elbúcsúzó németnek versenytársai a hétvége előtt közös vacsorát szerveztek, a vasárnapi futam rajtját megelőzően sorfalat álltak neki a vetélytársak és sportág vezetői, és a leintés utáni interjús ceremóniára is meghívták az első három helyezett társaságában. Lando Norris a leintés után adott interjúban is megemlékezett róla:

„Azt hiszem, a legfontosabb dolog napjainkban, hogy nem csak az számít, amit a pályán csinálunk, hanem az is, amit azon kívül teszünk, hogy hatást gyakorlunk az emberekre. Kicsit bátortalanabb vagyok, mint Seb, de meg fogom tanulni, hogy kimondjam az igazságot és hangot adjak a véleményemnek” – idézi a BBC Norrist.



„Szerencsés vagyok, hogy az F1 legjobbjainak egyike ellen versenyezhetek. Kiváltság volt, és tanultam tőle. A pályán kívül is igaz ugyanez. Sebtől tanultam meg, hogy hallassam a hangom, valamint azt, miről beszélhetünk, gondolok itt elsősorban a mentális egészségre. Ezekért Sebnek tartozom köszönettel.”

Norris túlnyomórészt magányos versenyben hatodikként végzett Abu Dhabiban, a három élcsapat célba érő pilótái mögött. Ez az eredmény jól összefoglalja szezonját: a McLaren britje már a hétvége előtt bebiztosította a pontverseny hetedik helyét, zsinórban a második évben lett a „best of the rest”.

„Jó nap volt számunkra, boldog vagyok. Jó formában ért véget a szezonunk, és egy adag energiával villanyoztam fel a csapatot a holtszezon előtt” – beszélt a futamról Norris, aki ráadásként a leggyorsabb kört is teljesítette a Yas Marina pályán. „Közel voltunk, megpróbáltuk, de a mágikus verseny nem jött össze, ami az Alpine átlépéséhez kellett volna. Ott végeztünk, ahol megérdemeltük. Az egész szezon tele volt magasságokkal és mélységekkel, sajnos nem voltunk elégszer magasan.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: