DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel: Ez egy nagyon más péntek volt

Pályafutása utolsó hétvégéjét teljesíti Sebastian Vettel, aki jókedvűen értékelt a szabadedzéseket követően. A német szerint furcsa volt belegondolni, hogy utoljára vezethetett a pénteki eseményeken.

Az első gyakorláson még az élmezőnyben zárt, délután viszont a 12. lett az Aston Martin négyszeres világbajnok pilótája, aki visszavonul az Abu Dhabi Nagydíjat követően. A paddockban elég nagy emiatt a felhajtás Sebastian Vettel körül, aki már csütörtökön is a középpontba került, de pénteken is izgalmas dolgok vártak rá.

Csapata például egy igazán egyedi alkotással lepte meg. Olyan tárgyakat állítottak ki a bokszban, melyek megmutatják, hogyan jutott el a kezdetektől a csúcsig. Ezek után talán nem csoda, hogy a nap végén mosolyogva értékelt.

„Ez annyira más volt, mint a többi péntek. Mikor kijössz a bokszból, felveszed a ritmust és csak azt teszed, amihez a legjobban értesz, vagyis sok információt próbálsz gyűjteni az autóval, ami most nem tartott túl sokáig. Estére megváltozott a pálya, de ezzel is számoltunk. Sok dolog ugyanolyan volt, de akkor is fura érzés, hogy ez volt az utolsó pénteki napom” – mondta el az F1TV kamerái előtt.



Az interjú során Vettel sisakja is szóba került. „Az utolsó közös kör” névre keresztelt kezdeményezés keretében bármely rajongó arcképe felkerülhetett a négyszeres világbajnok sisakjára, aki adományozott egy jelképes összeget, amit aztán a versenyző egy jótékony célra fog felajánlani.

„Amikor megláttam a ruhát a bokszban, az egyenesen 1995-be repített vissza. Azóta már eltelt egy kis idő, viszont nagyszerű volt. A sisakkal valami különleges dolgot akartam csinálni, mert ez mégis az utolsó versenyem és annyi támogatást kaptam az emberektől. Szerintem jó ötlet volt árverésre bocsátani, és ahogy láthatjátok rengeteg fiatal és idős arc van rajta, de még egy kutya is felkerült. Ez még mindig egy eredeti dizájn és igazán egyedi lett” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: