DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Norris: Nem ettem és ittam két napig, 3,5 kilót veszítettem

Betegség kínozta Brazíliában a McLaren pilótáját, aki saját bevallása szerint több mint három kilogrammot veszített a tömegéből a hétvége során. A verseny végére nagyon rosszul lett volna, ha célba ér.

Nem indult jól Lando Norris számára a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíj hétvégéje, hiszen ételmérgezés gyanújával kénytelen volt kihagyni a csütörtöki sajtónapot. Pénteken ennek ellenére autóba ült, s az időmérőn az előkelő negyedik helyet szerezte meg, ám mint kiderült, a rosszulléte nem múlt el a britnek.

Vasárnap aztán a versenyen előbb Charles Leclerc-rel ütközött és kapott ezért büntetést, majd műszaki hiba miatt kiállni kényszerült. Norris a futam után elmondta: bár a futam napján már jobban érezte magát, összességében rettenetesen küszködött az interlagosi hétvége során.

norris-dppi-brazil-f1-2022



„Rosszul voltam, ma már kicsit jobb a helyzet. Két napig nem ettem, nem ittam. Három és fél kilót veszítettem. Rettenetesen szenvedtem. Mindenki azt gondolta péntek után, hogy rendben vagyok, mert jó munkát végeztem, de valójában épp az ellenkezője volt a helyzet” – idézi a Crash.net a McLaren pilótáját, aki a vasárnap kapcsán így folytatta:

„Elkezdtem fizikailag szenvedni, de aztán véget ért a versenyem. Rendben vagyok, napról napra javulok, csak egyszerűen az előző nap nagyon megviselt. Ehettem volna kicsit többet a futam előtt, valamint vihettem volna be több folyadékot, ami talán a legfontosabb egy ilyen forró napon. Biztos vagyok benne, ha nem robbanok le és célba érek, most eléggé rossz állapotban lennék.”

„Talán a pénteki időmérőn volt néhány kisebb hiba, de végig úgy éreztem az autóban, hogy főleg egy kvalifikációs körön meg tudom csinálni, amit kell. De a sprint hossza miatt annak a végére nagyon rosszul voltam” ¬– tette hozzá Norris, aki rávilágított ugyanakkor arra is, hogy a rosszulléte és a technikai hiba sem számított sokat Brazíliában, mivel túl lassúak voltak ezúttal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: