DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 4. szombat
F1

Így néz majd ki a Sauber–Audi együttműködés

Frederic Vasseur a belső feszültségek elkerülését tűzte ki a legfontosabb szempontnak, miközben elárult néhány részletet a formálódó partnerséggel kapcsolatban.

A Mexikói Nagydíjat megelőzően a felek hivatalosan is bejelentették, hogy az Audi 2026-ban, az új motorformula bevezetésének első évében a Sauber partnereként csatlakozik majd a királykategória körforgásához. Az együttműködéssel kapcsolatban egyelőre természetesen rengeteg a kérdőjel, Frederic Vasseur azonban elárult néhány információt a két fél közötti munkakapcsolatról.

„Először is, teljesen különválasztjuk majd a két cég tevékenységét. Az Audi lesz a felelős az erőforrásokért a neuburgi gyárban, míg a mi dolgunk lesz a kasztni tervezése, valamint a csapat működtetése a versenypályán” – idézi a francia szakembert az F1i.com. A szoros kapcsolat érdekében a négykarikások vélhetően részesedést is vásárolnak majd az istállót üzemeltető gazdasági társaságban, Vasseur azonban nem osztott meg pontos számokat a tranzakcióval kapcsolatban.



„Lesz majd valamekkora tulajdonhányaduk a jövőben, de ennek részleteit nem tettük közzé, és én sem fogom most. Úgy gondolom, ez egy megfelelő módja a csapat működtetésének. Megvizsgáltuk, hogy a múltban milyen formációk működtek egyes istállók esetében, de számomra nem a tulajdonosi kör összetétele a fontos, hanem a megfelelő szemléletmód, valamint az, hogy stratégiailag egy csapattá tudjunk kovácsolódni, ne pedig belső harcok jellemezzék a csapatot” – magyarázta Vasseur, aki szerint egyelőre túl korai a csapat várható versenyzőpárosáról beszélni.

A csapatot jelenleg névadó szponzorként támogató Alfa Romeo 2023 végén szakítja meg az együttműködést a svájci alakulattal, melynek következtében a csapat visszatérhet a Sauber név használatához az Audi hivatalos érkezéséig. Nemrég Valtteri Bottas is megszólalt a témában, a finn szerint minél hamarabb kezdi el segíteni őket a német gyártó, annál hamarabb jönnek majd a közös sikerek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: