DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris szerint az Alpine gyorsabb volt náluk

A francia csapat autói jobban teljesítettek a tempó tekintetében, de Lando Norris szerint a McLaren jobb munkát végzett Mexikóban. A brit versenyző úgy érzi, a terveik szerint alakult a futam.

Szoros csatát vív a konstruktőri pontverseny negyedik pozíciójáért a McLaren és az Alpine csapata, a legutóbbi futam pedig a wokingi alakulatnak sikerült jobban, így hét pontra megközelítették riválisukat. Ebben nagy szerepe volt Fernando Alonso kiesésének, ezzel ugyanis négy egységgel többet szereztek a francia istállónál.

Lando Norris szerint a hétvégét jobban kivitelezték, mint az Alpine, noha ők rendelkeztek a gyorsabb autóval.



„Az összképet nézve úgy gondolom, jó munkát végeztünk, bizonyos pontokon megtettük, amit meg kellett tennünk, szóval boldog vagyok. A megbízhatóság nagyon fontos volt egy ilyen napon, és mindkét autónk célba ért” – idézte őt a Formula-1 hivatalos weboldala. „Természetesen minél több pontunk van, annál jobb, de nem hiszem, hogy ma gyorsabbak voltunk, mint az Alpine. Inkább csak jobban dolgoztunk ismételten” – folytatta.

Norris úgy látja, a dupla pontszerzésben jelentős érdeme van Daniel Ricciardónak is. Az ausztrál a hetedik, a fiatal brit pedig a kilencedik helyen zárt a Mexikóvárosi Nagydíjon.

„Daniel abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egyszerűen kint maradhatott, és azt tehetett, amit akart, mint például én Monzában. Ez most abszolút az előnyére vált és nyilvánvalóan jól működött. Az elejétől fogva megvolt a tervünk, hogy ha valaki ilyen helyzetben van, akkor hogyan hozza ki belőle a legtöbbet, Daniel pedig jó munkát végzett” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: