DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Russell a dobogót célozza meg vasárnap

A brit optimistán értékelt a pénteki edzésnapot követően, szerinte ugyanis jó eséllyel szállhatnak majd harcba a dobogós eredményekért a vasárnapi futamon, bár a csonka FP2 miatt sok az ismeretlen.

George Russell végzett az élen a Mexikóvárosi Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol Austinhoz hasonlóan ezúttal is a Pirelli 2023-as abroncsai játszották a főszerepet. A Mercedes ifjabb brit versenyzője a bokszból volt kénytelen figyelemmel kísérni az első gyakorlást – autóját ugyanis Nyck de Vries terelgette az első egy órában – ennek következtében pedig Russell azon versenyzők közé tartozott, akik az FP2-n teljesíthettek néhány kört a 2022-es specifikációjú Pirelliken is. A 24 éves pilóta elégedetten szállt ki a W13-asból a pénteki nap végén, összegzése szerint pedig nagyon jól működött az autó a ritkább magaslati levegőn.

„Talán ez volt a legjobb pénteki napunk, de egészen biztosan a legjobbak közé tartozott. Véleményem szerint legalább a pódiumért jó eséllyel szállhatunk majd harcba. Idén eddig már 14 dobogót  szereztünk Lewisszal, ezért most is ez lesz a célunk. Mindazonáltal egy kicsit az ismeretlenben tapogatózunk” – idézi a Mercedes versenyzőjét az F1.com. „A tempónk viszonylag erősnek tűnt, de tisztában vagyunk a pálya által nyújtott kihívásokkal. A kvalifikáción nagyon nehéz lesz a megfelelő tartományba hozni a gumikat, vasárnap pedig a motor és a fékek hűtése lesz hatalmas kihívás.”



Noha Russell bizakodó saját kilátásaik kapcsán, azt elismerte, hogy a Pirelli-teszt miatt nem tudták egyértelműen felmérni a riválisok tempóját. „Nem segített a normál FP2-es programok elmaradása, hiszen így nem tudtuk felmérni az ellenfelek versenytempóját, ez pedig nagy kihívást jelenthet, ha szenvedünk a gumihőmérséklettel a futamon. Sikerült néhány hasznos ismerettel gazdagodni a jövő évre, ami a gumihőmérséklet menedzselését illeti, de keményen kell dolgoznunk éjszaka, mert nem lesz egy könnyű hétvége” – figyelmeztetett a brit.

A csillagosok pályamérnöke, Andrew Shovlin is elégedett volt az autó viselkedésével pénteken: „Az eddigi információk alapján úgy tűnik, az autó egy körön és hosszabb távon is remekül működik. Az egyensúllyal és néhány egyéb területen lesz még dolgunk, de egy elfogadható kezdésen vagyunk túl egy igencsak sok kihívást tartogató pályán.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: