DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. március 21. kedd
F1

Visszakapta austini hetedik helyét Alonso

Nem fogadták el a franciák óvását, a Haasnak adtak igazat az Alonsónak USA Nagydíjon kiosztott büntetés kapcsán. Az Alpine válaszul egy másik jogi procedúrához folyamodott, felülvizsgálatot kért, amely során kedvező ítélet született.

Az USA Nagydíjat követően elvették Fernando Alonso hetedik pozícióját, miután a Haas óvást nyújtott be: az amerikai csapat azzal érvelt, a spanyol, akinek tükre a Lance Stroll-lal való ütközés következtében megsérült, majd később leszakadt, veszélyes autóval versenyzett, ezért bokszba kellett volna rendelni. Válaszul a stewardok 30 másodperces (stop-and-go büntetésnek megfelelő) időt írtak hozzá a pontjait elvesztő Alonso eredményéhez.

Az Alpine válaszul megóvta az óvást, arra hivatkozva, hogy a Haas későn nyújtotta be saját kérelmét, 24 perccel a 30 perces határidő után. A meghallgatást a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtökjén, késő este tartották.

A meghallgatáson a stewardok a Haas érveivel értettek egyet, hozzátéve, Niels Wittich versenyigazgató hibázott, amiért az Alpine nem kapott fekete-narancssárga műszaki zászlót. Arra hivatkozva, hogy a különleges körülmények miatt a 30 perces limit nem lett volna betartható, érvényesnek tartják a Haas óvását. Az Alpine kérelmét azonban több ok miatt visszautasították – ezek közé tartozik, hogy a francia csapat késve nyújtotta be, 1 órával és 8 perccel a büntetés kiszabását követően.



Az Alpine-nak két lehetősége maradt, ha nem fogadja el a döntést: az FIA fellebbviteli bíróságához fordulni, vagy felülvizsgálati kérelmet benyújtani, amire akkor van lehetőség, ha a csapat új bizonyítékot tud prezentálni, amely a döntéshozás folyamán nem állt a versenyfelügyelők rendelkezésére. A felülvizsgálatra 14 napos időkeret áll rendelkezésre – az Alpine ezt az opciót választotta.

Fernando Alonso a meghallgatás előtt, a nagydíj sajtónapján tette szóvá, biztos benne, hogy az FIA az Alpine-nak kedvező döntést fog hozni. Máskülönben: „Ha az eredeti döntés a helyes, az óriási problémát generál a Formula-1 jövőjét tekintve. Az autók 50-60-70 százalékának ki kellene állnia, ha egy aerodinamikai elem nincs jól rögzítve, mert az már veszélyes. Felmerül az a kérdés, hogy mi számít túl későnek, ha 20 perc annak számít? Egy hónap? Egy óra? 10 év? Mikor van túl késő? Ez egy nagyon fontos nap a sport számára. A hetedik hely nem számít, nem vagyok harcban a vb-ért, de ha ezt hagyják, akkor szabadjára engednek valamit, amit nem kellene” – presszionálta a döntéshozókat Alonso.

Frissítve: A felülvizsgálati tárgyalást is megtartották Mexikóban az éjszaka folyamán. Az Alpine új bizonyítéka az volt, hogy Austinban csak vasárnap 20:53-kor jutott a csapat tudomására, hogy a Haas későn adta be óvását. A csapat csak az USA-ban történt meghallgatáson értesült a Haas és a versenyirányítás kommunikációjáról. A felülvizsgálat során a stewardok helyt adtak az Alpine óvásának, a Haas óvását viszont utólag érvénytelenítették a késői benyújtásra hivatkozva. Ennek megfelelően a büntetést visszavonták, Alonso pedig visszakapta a hetedik helyezést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: