DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

Leclerc kilenc helyet javítva lett harmadik

A monacói pilóta végzett a harmadik helyen az austini futamon. A biztonsági autós fázisokat követően, a verseny utolsó szakaszában pedig úgy tűnt, hogy akár a győzelemre is esélye lehet.

Charles Leclerc 15 pontot zsebelhetett be a texasi hétvégén, miután a számára jókor érkező biztonsági autó miatt sok időt nyert a bokszutcában. Sőt, Max Verstappen lassú kerékcseréjét követően még akár a futamgyőzelemért is harcba szállhatott volna, azonban végül be kellett érnie a pódium legalsó fokával. A Ferrari versenyzője összességében pozitívan értékelte a versenyt.

„Elégedett vagyok valamilyen szinten, mert a tizenkettedik helyről indultunk, úgyhogy a dobogó egy jó eredmény, de a versenyt látva viszont természetesen kicsit csalódást keltő” – kezdte a monacói. „Megvolt a tempónk, viszont utána túl nagy volt a gumikopás, úgyhogy dolgozunk majd rajta és végül a harmadik hely a tizenkettedikről jó eredmény.”



A Ferrari-pilótát arról is kérdezték, hogy miért nehéz Austinban versenyezni: „Főként az első szektor a sok G-erő miatt, és a gumikopás miatt mindig küzdened kell a kormányzással, ami még nehezebbé teszi, de elég jót harcoltunk Checóval és később Maxszal is. Folytatnunk kell a munkát, hogy komolyabb kihívást jelentsünk számukra a következő futamokon” – nyilatkozta Leclerc, azonban elmondása alapján az említett csata érdekében már nem fejlesztik az idei autót.

A monacói a helyszíni hangulatra is kitért: „Nagyon szerencsés vagyok, hogy a Ferrari versenyzője lehetek. Nagyon jó itt lenni és jó látni a rengeteg embert és a rengeteg piros felsőt. Folytatjuk a munkát és remélhetőleg jövőre nyerünk itt” – mondta a Ferrari versenyzője, aki mai teljesítményének köszönhetően ismételten a tabella második helyén áll Sergio Perez előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: