DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen Norrist okolja, a brit büntetést vár

A holland és Christian Horner szerint butaság volt Norris részéről előzéssel próbálkozni a pálya utolsó szektorában, a mclarenes szerint azonban Verstappen büntetést érdemelne a manőverért.

Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót a Japán Nagydíj időmérő edzésén, azonban a vb-címvédő nem dőlhet hátra, hiszen egy veszélyes incidens miatt jelenése lesz a felügyelőknél a kvalifikációt követően. A holland a gyorsköre előtti gumimelegítés során csúszott meg, miközben Lando Norris éppen előzni próbálta őt nagy sebességkülönbséggel. A McLaren versenyzőjének a fűre kellett kormányoznia autóját az ütközés elkerülése érdekében, Verstappen pedig néhány perccel később kézjelek segítségével kért elnézést az ifjú brittől. Ennek ellenére Norris szerint a manőver büntetést érdemel.

„Nem vonatkozik szabály arra, hogy mit tehetsz, és mit nem, de amit ő csinált, azt nem lenne szabad. A megegyezés függvényében mindenki előzni szokott az utolsó kanyar előtt, de egyébként is mindenki ezt csinálja, szóval valószínűleg ő ugyanezt tette volna a helyemben, én viszont biztosan nem húztam volna rá az autómat fordított esetben. A helyében én büntetésre számítanék” – mondta Norris a Sky Sports kamerái előtt a kvalifikációt követően.



A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban a védelmébe vette versenyzőjét: „Mindketten kivezető körön voltak, és van egyfajta megegyezés a versenyzők között, miszerint a pálya azon szakaszán már nem előzik egymást, hanem tartják a pozíciót a sikánon keresztül. Lando azonban úgy döntött, hogy előzni próbál, addig a pontig azonban követték egymást. Nem gondolnám, hogy Max szándékosan szerette volna akadályozni őt, egyszerűen nem számított arra, hogy valaki ott előzést kísérel meg. Próbált felkészülni a gyorskörére, és melegítette a gumikat” – magyarázta Horner.

A holland maga így nyilatkozott az esetről a Formula.hu jelenlétében: „Próbáltam elég helyet hagyni magam előtt a mért körre, Lando viszont meg szeretett volna előzni a sikánba menet. Én éppen akkor gyorsítottam, a hideg gumik miatt azonban volt egy meleg pillanatom, amiért ki kellett kerülnie engem. Szerintem senki nem próbál meg a pálya azon szakaszán előzni, szóval igazából ő maga okozta a helyzetet azzal, hogy próbált elém kerülni.”

FRISSÍTÉS: Verstappen végül megrovást kapott a történtekért, így megtarthatja a pole-t.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: